Helytállt a magyar válogatott Brémában
2012. 01. 08. Hajráveszprém.huHáromgólos, 36-33-as vereséget szenvedett a magyar férfiválogatott első németországi felkészülési mérkőzésén Brémában. Mocsai Lajos csapata a szünetben két gólos hátrányban volt, majd a második félidőben 26-19-es hazai vezetésnél magyar időkérést követően zárkózott fel a csapat, amelyben Mocsai Tamás nyolc gólt szerzett.
Mocsai Lajos szövetségi kapitány: - Felemás érzéseim vannak, hiszen a találkozó elején és végén, mintegy harminc percen keresztül kreatív kézilabdát játszottunk és uraltuk a mérkőzést, az első félidő második és a második félidő első felében viszont gyengébben teljesítettünk, igaz, ekkor a cseh játékvezetőknek is akadtak szerencsétlen periódusai. Sokat forgattam a csapatot, és ez nem lesz másként vasárnap Magdeburgban sem, hiszen a két németek elleni mérkőzéssel újabb lépéseket teszünk az Eb felé, majd elkezdünk még célirányosabban az oroszok elleni nyitányra készülni. A kapuban ezúttal Fazekas Nándor és Mikler Roland kapott szerepet, védekezésben Laluska Balázs és Schuch Timuzsin megfelelően megoldotta feladatait, a németek irányító-átlövő játéka ellen jól védekeztünk, egyedül Pascal Hens semlegesítése okozott gondot.

Fotó: Hajráveszprém.hu (archív)
A szélsőpozíciókban az Iváncsik-testvérek, illetve balszélen a második félidőben Vadkerti Attila szerepelt, jobbátlövőben Mocsai Tamás és Ancsin Gábor jól megoldotta feladatát, csakúgy, mint az irányító Császár Gábor. Nagy Kornél, aki a második félidő elején szerepelt, kevésbé szerencsésen lépett be ezúttal a játékba. Balátlövőben Ilyés Ferenc, valamint Putics Barna kapott lehetőséget, míg beállóban Zubai Szabolcs és Szöllősi Szabolcs. Vasárnap a két szegedi kapus, Tatai Péter és Mikler Roland kap lehetőséget, és többet fog játszani Harsányi Gergely, Krivokapics Milorad és Katzirz Dávid is. Fontos és jó hír számunkra otthonról, hogy Lékai Máté elkezdheti a futómunkát, és nem olyan súlyos a térdsérülése, ami komolyan veszélyeztetné Eb-szereplését.
NÉMETORSZÁG-MAGYARORSZÁG 36-33 (18-16)
Férfi felkészülési mérkőzés, Bréma, játékvezetők: Opava, Valek (csehek)
NÉMETORSZÁG: Heinevetter, Lichtlein, Ziemer (kapusok), Christophersen 1, Gensheimer 12 (4), Glandorf, Groetzki 7, Haaß 1, Hens 6, Kaufmann, Klein 3, Pfahl 2, Roggisch, Strobel 1, Theuerkauf 2, Wienzek 1. Szövetségi kapitány: Martin Heuberger
MAGYARORSZÁG: Fazekas, Mikler (kapusok), Ancsin 3, Császár 5, Harsányi, Ilyés 4, Iváncsik G. 2, Iváncsik T. 2, Katzirz, Krivokapics, Laluska 1, Mocsai T. 8 (2), Nagy K., Putics 4, Schuch, Szöllősi 2, Vadkerti, Zubai 2. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2
Forrás: MKSZ
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Fazekas hosszabbított
- Harmadik helyen végeztek a juniorok
- Magabiztos 6. hely
- Megvan Böhn kerete az EB-selejtezőre
- Búcsú, családias hangulatban
- Volt esély az egyenlítésre
- 20. arany jutalomjátékkal
- Antonio Carlos Ortega az MKB Veszprém KC új vezetőedzője
- Ötödik hellyel búcsúzott a Barabás
- Válogatott mérkőzések májusban és júniusban