Négypontos mérkőzés következik
2011. 11. 11. Németh AttilaTV-s meccsen fogadja a Veszprém Barabás KC a Siófokot, győzelem esetén pontszámban is beérheti a vendégeket.
A találkozó előtt hét ponttal, a hetedik helyen áll Gyurka János együttese, csupán két ponttal lemaradva az ötödik helyezett Siófoktól. Igazi négypontos mérkőzést láthatnak a kilátogató nézők, hazai győzelem esetén előrébb léphet a veszprémi együttes.
Két felkészülési mérkőzést is játszott egymás ellen a csapat nyáron, amiből nem érdemes komoly következtetéseket levonni. Sokat amúgy sem tudnánk, hiszen az első találkozón, hazai pályán a veszprémiek bizonyultak jobbnak 32-29-re, a visszavágón pedig a Siófok nyert 37-32-re.

A találkozót a SportKlub televízió élőben közvetíti, ezért a kezdési időpont sem a megszokott: 19:15. A klub vezetőségének tájékoztatása szerint a mérkőzés előtt a jelenleg érvényes bérleteket lecserélik új, vonalkóddal ellátott bérletekre. Kérik a szurkolók együttműködését az új beléptetési rendszer kialakításában, mely a gördülékeny és gyors bejutást is szolgálja.
Megfelelően felkészültünk a mérkőzésre

Gyurka János: - A kupagyőzelem után jó hangulatban tudtunk készülni, azt várom, hogy idehaza nyerjünk a Siófok ellen. Ez mindenképpen szükséges ahhoz, hogy elérjük a célunkat. Megfelelően felkészültünk, bízom benne, hogy meg tudjuk valósítani, amit elterveztünk, és győzelemmel tudjuk zárni a fordulót. Mindenki bevethető állapotban van, nincsenek sérültjeink. Komoly, jó játékosokkal erősített a Siófok, Bogdanovics által még inkább felértékelődött a csapat. Meg fogja határozni a mérkőzést az, hogy hogyan fogunk kezdeni, és mennyi hibával fogunk játszani.
Veszprém Barabás KC – Siófok KC-Galerius Fürdő 11.11. (péntek) 19:15, helyszín: Március 15. utcai sportcsarnok, TV: SportKlub
A Hajráveszprém.hu támogatja a társadalmi gyűjtést, amely a Nemzeti Segélyvonalon keresztül folyik az egyiptomi buszbaleset áldozatainak hozzátartozói, illetve annak sérültjei számára. Olvasóink a 1752-es telefonszám felhívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttathatnak el számukra az öt legnagyobb magyar segélyszervezeten keresztül. Kérjük, hívják a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat! A 1752 a 20-as és 70-es mobilokról együttműködés hiányában sajnos nem érhető el.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Fazekas hosszabbított
- Harmadik helyen végeztek a juniorok
- Magabiztos 6. hely
- Megvan Böhn kerete az EB-selejtezőre
- Búcsú, családias hangulatban
- Volt esély az egyenlítésre
- 20. arany jutalomjátékkal
- Antonio Carlos Ortega az MKB Veszprém KC új vezetőedzője
- Ötödik hellyel búcsúzott a Barabás
- Válogatott mérkőzések májusban és júniusban