Újabb győzelem edzőmeccsen
2011. 09. 22. Horváth BarbaraAz Érd legyőzése után az argentin válogatott ellen nyert felkészülési mérkőzésen a Veszprém Barabás KC hétfő este.
A hirtelen jött felkészülési mérkőzésen Gyurka János több alapemberét is nélkülözte. Kiss Éva még bemelegített, de a kispadra már nem ült le, Bulath Anita pedig már a melegítésen sem vett részt. Embremovics Míra még bokasérüléséből lábadozik, így őt is nélkülöznie kellett a csapatnak.
Az első félidőben lányaink nagyon eredményesen játszottak, nem ijedtek meg a dél-amerikai csapattól. Lendületesen játszottak, nem kapkodtak, kijátszották a támadásokat ziccerig, és értékesítették is őket. A mérkőzés elején sérülést szenvedett az ellenfél egyik játékosa, őt több percig a kispad mellett ápolták, majd később le is vitték, velőtrázó sikolyából ítélve komolyabb problémával állhattak szembe. A kellemetlen esemény nem vetette vissza a csapat játékát, de a félidő második felében volt egy 5:0-s periódusa a mieinknek, ekkor 5:5-ről 10:5-re hozta fel magát a hazai csapat, végül a félidőbe visszajátszották magukat az argentinok 16:13-ra.
A második félidőt a vendégek kezdték jobban, döntetlenre is feljöttek, 18:18 volt az állás a 10. percben, a folytatásban pedig komolyabb, kiélezett csatát láthattunk. Gyurka János a fiataloknak adott lehetőséget, így ők is megmutathatták játéktudásukat, és a kulcsemberek védeni tudta az esetleges sérülésektől. A második harminc percben a veszprémieknek volt egy hanyatló periódusuk, 24:21-re vezettünk a 20. perc környékén, mikor az ellenfél 3 gólt is szerzett egymás után, így döntetlenre hozták vissza a meccset, de a hajrában megrázták magukat a Barabás-lányok, és végül 30:28-ra megnyerték a találkozót.
Folytatás szombaton, Vácon, egy rendkívül nehéz bajnoki mérkőzésen. Az összecsapás 16:00-kor kezdődik.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Harmadik helyen végeztek a juniorok
- Magabiztos 6. hely
- Megvan Böhn kerete az EB-selejtezőre
- Búcsú, családias hangulatban
- Volt esély az egyenlítésre
- 20. arany jutalomjátékkal
- Antonio Carlos Ortega az MKB Veszprém KC új vezetőedzője
- Ötödik hellyel búcsúzott a Barabás
- Válogatott mérkőzések májusban és júniusban
- Hároméves terv született