Juhász Gabriella pótolhatja Mehlmannt

Az elmúlt hetekben gőzerővel kereste a megoldást Mehlmann távozására a Veszprém Barabás KC, a Debrecentől érkező, több poszton is bevethető játékosra esett a választás.

A klub vezetőségének tájékoztatása szerint a próbajátékon szerepelt, norvég Marianne Storkast nem igazolja le a VBKC, miután a Veszprémben töltött egy hét alatt játszott két mérkőzésen nem mutatott jó teljesítményt.

Kevesebb mint egy héttel a bajnoki rajt előtt már sürgető volt egy új játékos igazolása. A klub vezetése megállapodott a magyar válogatottban is szereplő Juhász Gabriellával. A nemzeti csapatban balszélsőként játszó kézilabdázóra irányítóként is számít Gyurka János – korábban erre a posztra is keresett játékost a VBKC –, Juhásznak nem idegen a feladat, hiszen a DVSC-ben játszott már irányítóként.

- Juhász Gabi elsődlegesen szélső, de játszott már a BL-ben és a bajnokságban is irányítót. Tekintettel a mostani, Mehlmann okozta helyzetre, ő egy jó megoldás lehet számunkra, hiszen egyébként is kellett volna egy irányítót igazolnunk. Szombaton kezdődik a bajnokság, így gyorsan kellett lépnünk, Juhászra elsősorban irányítóként számítok, bízom benne, hogy gyorsan be tud épülni a csapatba – mondta Gyurka János, a VBKC mestere.

A 26 éves, 170 cm magas kézilabdázó júniusban nem tudott megegyezni a Debrecennel, új szerződése még nem volt, viszont az alapozást végigcsinálta, így jó formában várja a bajnoki rajtot.


Fotó: dvsckezilabda.hu

- A Győri ETO-nál voltam alapozni, nem szerettem volna, hogy a legfontosabb másfél hónap kiessen, mindenképpen edzeni akartam. Mindenféle szempontból a Veszprém ajánlata volt a legmegfelelőbb számomra, szakmailag is jó kihívásnak tartom. Debrecenben is bevetettek már irányító poszton, ez több felelősséggel jár, ami mindig motivál engem, szeretem a kihívásokat. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy szélsőként is játszani fogok, ezt majd a csapat taktikája és az edző el fogja dönteni. Döntésemben szerepet játszott az is, hogy komoly célokat tűzött ki a Veszprém, valamint két csapattársammal is együtt játszottam Debrecenben – mondta a csapat új szerzeménye.

A hivatalos papírmunka elintézése után szombaton, a Győri Audi ETO KC ellen már bemutatkozhat Juhász Gabriella.
 

Hozzászólások

Talán korábban Bogdanovicsot vagy Bognár Barbit kellet volna ide hozni, hogy erősödjön a \"debreceni team\". Így egy kis kapkodás jellemzi az egész csapatot és a vezetöséget.
Móka Miki2011. augusztus 30. 13:32
T.dotal! Szerintem nem az ide beirókat kellene oktatni-ők csak leírták a véleményüket. Való igaz Juhász befér a csapatba,de nem irányitónak vagy lövőnek-ahhoz nincs elég lövőereje.Szélre pedig ezzel Yvettet csapták szembe a vezetők. Kell még belső játékos akár jobb kezes is,hiszen Buli világ életében jobb lövőt játszott és bőven hozná azt amit Melhmann tudott!
NovákLajos2011. augusztus 29. 23:12
Megint van egy pár \"szakértő\", vagy ex-játékos, aki nem talált csapatot??? A Juhász Gabi jó választás, mert irányítót muszáj volt igazolnunk, és legalább a bal szélen be leszünk biztosítva sérülés esetén. Ne sirassuk már Mehlmann bal kezét, annyira nem volt jó, sok csapat megoldja balkezes átlövő nélkül! Kellene még átlövő, de pénz is..., szerintem Bulath és Emberovics megoldja a feladatot.
dotal2011. augusztus 29. 23:02
nekem nagyon tetszik:) szuper jó csaj!
én2011. augusztus 29. 21:53
Ez az igazolás egy röhej. Ennyi erővel irányítót tud játszani a Gyapi és a Bulath is. Megint egy olyan ember, aki nem kellett sehova. Nem baj, majd jövőre őt is elküldik.
igazolás2011. augusztus 29. 20:18
Juhász pótolja Mehlmannt, ez nevetséges. Balkezest egy jobbkezes. Gyurka mester kapkod. Fizetni kellett volna Ibinek /meg a többi játékosnak is kellene/ és akkor nem alakul ki ez a helyzet. Juhász Gabi leadott az igényeiből, hogy Veszprémbe jött????? Jók leszünk így a kieső helyekre.
tervező2011. augusztus 29. 19:14
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook