Szezont zárt a csapat

A Veszprém Barabás KC felnőtt csapata a Betekints Étteremben zárta az idei szezont. Az évértékelés mellett elbúcsúztak a távozó és a pályafutásukat abbahagyó játékosoktól. Néhány szó már a következő szezon várakozásairól is esett.

A Betekints Étterem látta vendégül a csapatot, az ízletes vacsora előtt a szezont Barabás Árpád foglalta össze röviden. A klubtulajdonos elmondta, hogy nehéz, változatos, de eredményes évet zárt a csapat, hiszen az előzetesen kitűzött célt, a legjobb nyolc közé jutást sikerült teljesíteni, a 8. hely megszerzésével a korábban megszokottakhoz hasonlóan előrébb lépett egy kicsit a klub. Barabás Árpád felelevenítette a legnagyobb sikereket, köztük a KEK-győztes Podgorica legyőzését, valamint a nehezebb időszakokat is, melyek hozzá tartoznak egy csapat életéhez.


Fotó: Peresztegi Csilla

Elbúcsúztatták a csapat két visszavonuló játékosát, Koszorús Katalint és Veszeli Juditot. A megható pillanatokhoz nagy adag humor is párosult, hiszen a csapat tagjai egy videóval is készültek. A Veszprém Televízió és Donát Tamás segítségével elkészített felvételen személyes élményeiket, jókívánságaikat és tanácsaikat osztották meg a lányok.

Koszi, a csupaszív védőspecialista egész pályafutását Veszprémben töltötte, nem is szakad el a csapattól, edzőként tevékenykedik tovább. Veszi két évet töltött a Veszprém Barabás KC-nál, oroszlánrészt vállalt abban, hogy az első élvonalbeli szezonban sikerült kiharcolnia a csapatnak a bentmaradást.

Gyimesi Károly, tiszteletbeli elnök meghatódva mondott rövid beszédet, kiemelte Koszi klubhűségét, ami rendkívül ritka a mai sportéletben.

Először a vezetőségtől, majd a csapat tagjaitól is ajándékot vehettek át a távozó játékosok. Ábrahám Szilvia (Szöszi), Gerstmár Renáta (Geri), Hoffmann Kitti (Hofi), Király Annamária (Kiri), Koroknai Viktória (Kori) és Sterbik Andrea (Cucu) is máshol folytatja pályafutását, de mindannyian része voltak a VBKC életének. Sok sikert kívánunk nekik!


Forrás: veszprembarabaskc.hu

Barabás Árpád megköszönte a játékosok egész éves munkáját, és reményét fejezte ki, hogy a következő szezonban megint egy kicsit előrébb tud lépni a klub szakmailag és a bajnoki tabellán egyaránt.

Hozzászólások

Tisztelt Keller Károly! Mint azt pontosan le is írtam igen, én ebben hibáztam. Viszont nekem nem megállapításom volt itt másokkal ellentétben, hanem - mint ezt is pontosan leírtam - utólag felvetődött bennem a kérdés. Ezzel nem lehet nem egyetérteni, vagy megcáfolni hiszen nem kijelentés/állítás/megállapítás volt, hanem egy furcsa, saját érzés, amit pusztán csak megosztottam a kedves olvasókkal. Maradok tisztelettel: Peresztegi Csilla
Peresztegi Csilla2011. június 06. 14:07
T. vitatkozók ! Valami tényleg nem stimmel az állitások között. Az utóbbi időben ritkábban jártam a lányok meccseire, de érződött valami a levegőben, hogy nincsen minden rendben, ez a görcsös játékban is meglátszott. Ugy látszik ez folytatodott a pályán kivül is. Azt én is furcsálom, hogy egy évadzáró fényképen a \\\"karmester \\\"nincsen jelen. T. Peresztegi Csilla ! az Ön megállapitásával nem tudok egyetérteni miszerint a lányok direkt vártak arra, hogy az edző elmenjen. Ön készitette a képeket látom a kép alatti névmegjelőlésből. Akkor az elmenetel előtt Önnek kellett volna vezényelni egy közös képet. Talán ha ez megtörténik elkerülhető lett volna a sok felesleges vádaskodás. Én sok sikert kivánok a Barabás csapatnak a jövö évadban is . Köszönet a tulajdonos Barabás Árpádnak.
Keller Károly2011. június 06. 13:53
Kedves Jules! Természetesen mindenkinek lehet véleménye, de néhány állítást, amit Ön megenged magának a hozzászólásában hadd cáfoljak meg, miután magam is jelen voltam az eseményen. Gyurka János, Barabásné Szilviával együtt, a lányoknál előbb érkezett. Tudom, mert én vártam őket az ajtóban, mint ahogy a csapat tagjait is. Így már tehát a Barabás-család _nem tiszteletére_ irányuló hangulatkeltése is tárgytalan, ugye. A távozása nem volt sietős és a Barabás családdal együttes, de ennek a képnek a készítése kapcsán utólag felmerült bennem is a kérdés, hogy nem inkább direkt a lányok vártak-e addig vele? Hibáztunk, amiért elnézést is kérek, hiszen gondolhattunk volna egy közös képre még mindenkinek a jelenlétében, de sajnos ez most elmaradt, miattam. Ettől függetlenül őszintén megmondom, hogy amikor kitettük ezt a képet fel sem merült bennünk, hogy néhány jószándéktól vezérelt kommentelő ilyen súlyos ferdítéseket eszközöl össze belőle, így ezt most le is vesszük. Tényleg bátorság kell összeállni egy fotóhoz, ezt most komolyan gondolja? A kérdés költői, természetesen. Maradok tisztelettel: Peresztegi Csilla
Peresztegi Csilla2011. június 06. 11:51
Kedves Jules! Ha már ilyen karakteres véleménnyel állt elő, vállalható volna nevét is. Mert az látszik az írásából, hogy Ön az egyik távozó. S ha így tenne, nem hozná kellemetlen helyzetbe a többi távozót. Üdv.: Tóth L.
Tóth L.2011. június 04. 10:15
T. Kiss Béla sporttárs!Észrevételed pontos, hiányzik. -hiányzik?Még Mi szurkolók is, nem tudtuk, nem észrevenni a nagy Ő hozzáállását, az utóbbi időkben.Javítom: hozzá nem állását, több mérkőzésen is, mikor a Csapat harci csatakiáltást hallatott. Karbatett kézzel, számkivetettként állt csak egymagában, a kispad mellett. Nem tudott se örülni, se biztatni, se dicsérni az utóbbi időkben! A bankettre megkésve érkezett, a maga-módján, így megtisztelve ezzel a Barabás-családot, a megjelenteket, s nem utolsó sorban a lányokat is. S ahogy jött, úgy is ment: sietősen távozott, nem volt még arra sem ideje, hogy egy csapatkép erejéig duzzogva is, de összeáljon a búcsúzó, és a maradó csapattagokkal. Ezért, meg köszönjük Karcsi-bának; Szatyi-nak; és nem utolsó sorban Helgánknak, odaadó munkájukat, és bátorságukat, hogy ki mertek állni a Lányok mellett, egy tabló kép erejéig is! Köszönet a Barabás-családnak is, amit a Veszprémi női kézilabdázásért tettek!Jules
Jules2011. június 03. 23:25
Nem hiányzik valaki a képről?
Kiss Béla2011. június 03. 20:44
Egyetértek Petyával, de egyben kiegészítem azzal, hogy én minden játékost sajnálok azok közül akik elmennek. Királynak nem adta meg gyuresz a játék lehetőséget, Gerit valami miatt ( nem tudom mi lehet az) nem játszatta,Koroknai sem ezért jött ide ( feltételezem). Sajnálom szintén Szöszit, de a történtek után azt mondom igaza van. Veszeli szerintem nem azért fejezi be a szép és gazdag pályafutását, mert elfáradt, hanem Ő is nagyon mellőzve volt az utóbbi mondhatom fél szezonban. Ami viszont számomra nagyon visszataszító volt az pedig Bulath becsapása !!! Azt nyilatkozta amikor aláírta a szerződést, hogy közelebb kerül a családjához és együtt játszhat a legjobb barátnőjével Gerivel. Ők ketten biztosan nagyot alkottak volna. Szerintem a mai helyzetben nem írta volna alá a szerződést. Én legalábbis a helyében nem. Ez nagyon csúnya lépés volt ! Remélem ez a szó nem sértő? A gondolatom természetesen más. Egy – egy évre tervezni az nem csapat építés, hanem a saját helyének biztosítása. Meg lehet magyarázni, hogy nem vagyok én rossz edző, de egy csapatot fel kell építeni. Igen, csak ez nem csapatépítés, hanem csapat rombolás!!!!!!!
nagyherceg2011. június 03. 18:25
Véleményem szerint nem csapat építés az, hogy minden évben kicserélődik a csapat! Természetesen kell vérfrissítés, de nem kell ahhoz lecserélni a teljes játékos állományt. Mire összeérne a csapat vége a bajnokságnak és az esetleges rossz teljesítmény miatt, újra lecserélik őket! Végülis az ellenfeleknek ez megfelelő taktika, de ezzel nem fognak előrébb jutni. Mondjuk egyedül a Koszorús Katát a Veszeli Juditot és a Gerstmár Renit sajnálom, hogy elmennek. A Többiek nem alkottak maradandót!
Petya2011. június 03. 13:09
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook