Magabiztosan nyert a Fehérvár

Hazai pályán, az idei szezonban negyedik alkalommal is vereséget szenvedett a Veszprém Barabás Kc az Alcoa FKC RightPhone csapatától.

A női kézilabda NBI. rájátszásának első mérkőzésén fogadta a Veszprém Barabás KC az Alcoa FKC RighPhone csapatát. Veszprémi szempontból nem indult jól a találkozó, Mehlmann Ibolya góljával ugyan vezetett a Barabás, a Fehérvár azonban fordítani tudott, és Farkas Veronika hiába tudott egyenlíteni (2-2), zsinórban öt vendég gól következett, különösen Vincze Melinda tömte ki a hazai kaput, aki a 10. percben már a negyedik góljánál járt. (2-7) Öt perc hazai gólcsend után Mehlmann és Földes Kata betalált, de újabb három vendég gól következett, így negyedóra játék után hatgólos hátrányba került a VBKC. (4-10)

Mindkét oldalon sok hiba volt a játékba, de a vendégek jobban védekeztek, így könnyű indításgólokat is tudtak szerezni. Szabadfi Ágnes, Farkas Veronika és Gerstmár Renáta góljaival igyekezett kapaszkodni a Barabás, de Vincze Melinda és Vashchuk Olga ellenállhatatlan volt támadásban, így a 22. percben már 7-14 volt az állás. A kétperces kiállítások tekintetében 3-0-ra nyerte a félidőt a Barabás, ami természetesen a támadójátéknak sem kedvezett. Farkas Veronika 8 perccel a játékrész vége előtt szerezte meg a félidő utolsó veszprémi találatát, a vendégek viszont Trishchuk Krisztina vezérletével berámoltak négyet, így a játékrészt záró sípszó előtt a vendég drukkerek számolhatták rá a mieinkre a tízet. (8-18)

A második félidő első tíz percében felváltva estek a gólok, a veszprémi találatokra rendre tudtak válaszolni a vendégek. (12-22) Ekkor már gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés sorsa, a székesfehérváriak sokkal felszabadultabban tudtak játszani, csak az előnyük megőrzésére kellett figyelniük. A mieink emberelőnyben sem tudtak gólt lőni, Trischuk viszont emberhátrányban is betalált, majd megjött Azari Fruzsina és Zsigmond Vivien lövőkedve is. Gerstmár, Farkas és Sterbik góljaival kapaszkodott a Barabás, de tízen belülre nem sikerült kerülni. (16-26)

A félidő második felében sem változott sokat a játék képe, nem tudott felzárkózni a VBKC, a vendégek pedig láthatóan élvezték a játékot, szórakoztatták az őket elkísérő mintegy 100 nézőt. A mérkőzésen kilenc gólig jutó Trishchuk elemében volt a hajrában, a hazai oldalon Veszeli is feliratkozott a góllövők közé, de ő sem tudta megakadályozni a Fehérvár önfeledt ünneplését, és 12 gólos győzelmét. (21-33)

Mérkőzéstükör

Mihály Attila, a Fehérvár edzője: Úgy gondolom, hogy a két csapat közötti védekezés döntötte el a mérkőzést. A Magyar Kupa mérkőzések után mentálisan nagyon jó állapotban volt a csapat, viszont féltem, hogy fizikálisan fáradtabb leszünk. Keveset tudtunk edzeni a héten, a mentális fölényünkkel tudtunk élni. 

 

Gyurka János, a VBKC mestere: Amit lehetett, azt elrontottuk, gyakorlatilag semmi sem sikerült, aminek több oka is van. Érezhető volt már az elvégzett munkában is, hogy néhány ember fejben már nincs itt, nem áll ki a csapatáért, és ez átragad a gyengébb mentalitású játékosokra is. Abban a pillanatban, hogy a játékvezető belefújt a sípjába, ezek az emberek már azt várták, hogy vége legyen a mérkőzésnek. Szemmel láthatóan nem futottunk vissza, lassan, körülményesen játszottunk, nem ütköztünk, fegyelmezetlenek voltunk, és ezt egy Fehérvár szintű csapat azonnal megbünteti. Küzdelem, akarat nélkül, gyengén, enerváltan játszani csak azért, hogy leabszolváljunk egy mérkőzést, ezt magával szemben sem teheti meg senki, nemhogy a csapatával és a közönséggel szemben. Ez a csapat ma nem adta ma oda magát a mérkőzésnek, aminek nyilvánvalóan következményei lesznek.

Veszprém Barabás KC - Alcoa FKC RightPhone 21-33 (8-18)

Veszprém: Lengyel Edit – Mehlmann Ibolya 2, Farkas Veronika 4, Borkowska Kata, Koroknai Viktória 2, Emberovics Mira 3, Földes Kata 1, csere: Hoffmann Kitti, Király Annamária (kapusok), Gerstmár Renáta 3, Szabadfi Ágnes, Ábrahám Szilvia, Sterbik Andrea 3, Veszeli Judit 2, Földes Viktória 1/1
Edző: Gyurka János

Fehérvár: Szikora Melinda – Trishchuk Krisztina 9/2, Horváth Bernadett 2, Vincze Melinda 8, Lelkes Noémi, Azari Fruzsina 2, Ana Amorim Taleska 1, csere: Trimmel Brigitta, Dancs Nóra (kapusok), Rádl Tímea 1, Bízik Boglárka 3, Zsigmond Vivien 2/1, Kuhinkó Vivien, Turcsányi Krisztina 1, Vashchuk Olga 4
Edző: Mihály Attila

Kiállítások: 10 perc, illetve 12 perc
Hétméteresek:
4/1, illetve 3/3

 

VBKC - Alcoa FKC - Foto24.hu galéria

Hozzászólások

\\\\\\\"nemértem\\\"\\\\ Azért gondolom ,hogy \\\"szabotálja a játékot\\\", mert többször nem játszotta tovább a labdát amikor más helyzetben volt, és nem vállalt olyan helyzeteket el ahol megközelítőleg 4- 5 méteres rés volt előtte a védekezésben. Szeretném megjegyezni ,hogy én nem értek a kézilabdához, csak szeretem. Emellett iszonyatosan lassú, és nem használja ki a fizikai adottságait a játékban. Olyan mint ha egyáltalán nem edzene csak meccsekre járna. Én így látom. Egyébként csak kettő gólt lőtt és az első félidőben is volt pályán, de ez mind1 is. A vehirt nem olvastam, de szerintem nem számít kiből készült a Fehérvár. Egyebek mellett tavaly sokkal jobb teljesítményt nyújtott a Judit és favoritom volt ,de ahhoz képest vissza fejlődött.
Angi2011. április 13. 14:08
Egyetértek Henivel és Zozoval. En úgy hallottam, hogy Ibi is megy nem is baj nagyon sok hibával játszik és védekezése nulla.
néző2011. április 13. 05:54
Én úgy tudom Ábrahám megy Siófokra, a többiekben nem vagyok biztos de gondolom Veszeli, Sterbik megy a teljesítménye miatt. A leendő érkezőkről hallva a kapusaink, és a beállóink, valamint egy balszélsőnk is \"veszélyben\" lehet.
érkezők-távozók2011. április 12. 16:28
LM!! A hozzászólásokból én nem látom, hogy ki megy és ki jön.
arany2011. április 12. 15:05
\"Angi\" nem értem a hozzászólásodat, miért szabotálja Veszeli a játékot, hisz nem is igazán kap lehetőséget. A második félidő közepén lett beküldve és három gólt dobott is, míg más végigjátszotta és csak kettőig futotta! Egyébként minden lány idegesen, görcsösen játszott, ezért volt a sok hiba, valami nem stimmel. Annyit még, hogy ha megnézed a Vehiren az egyik hozzászólást szerintem fehérvári írta, mivel azt írta, hogy ők Veszeliből és Ábrahámból készültek fel, és meglepetésükre nem voltak a kezdősorban. Talán ez is mond valamit!!!!!!
nemértem2011. április 12. 09:16
Ha figyelmesen nézted a mérkőzést, és olvastad a hozzászólásokat már remélem tudod, hogy ki megy el és ki marad a csapatnál!!!!!
LM2011. április 11. 18:22
Tudomásom szerint \"profi\" játékosokból áll a csapat. Vagy tévedek? Csak kézilabdára kellene koncentrálniuk. Nem értem ,hogy miért baj az ha elvárást támasztanak velük szemben ? Kérdezem ,hogy más szférában talán ápolgatják a szar dolgozók lelkét ? Talán ebből a csapatból 3-4 \"profi\" játékost tudnék megnevezni. A többit szélnek kell ereszteni ennyi. Lehet ,hogy én látom rosszul, de Veszeli Judit gyakorlatilag szabotálja a játékot ! Borkovska Kata három védővel fordul le, és Ibi is megy kapu felé, érdekes mód meg tudnak szakadni a csapatukért, a többiek miért nem ? ? ? Edzői munka nélkül is ezeknek a játékosoknak többet és jobbat kellene mutatniuk.
Angi2011. április 11. 16:02
Azért mégiscsak jó lenne tudni kik mennek el és kik jönnek. Most már úgyis mindegy, nem? Legalább lehetne jókat beszélgetni a témáról. Semmi baj, szép lesz a 8. hely is. Gyuresznek igaza van amúgy. Viszont alig láttunk az idén begyakorolt figurákat. Talán jövőre. Hajrá lányok! Csakazértis
arany2011. április 10. 21:54
GÁZ!!!!!!!!!!!!!!!!Egyetértek Zozoval és Henivel! Végül is azt nyilatkozták, hogy már elérték, ami a célkitűzés volt!? Szerintem Ibolya \"megéri\" azt a nem kevés pénzt, amit semelyik más első osztályú klubban nem fizettek volna meg neki! Ő csinálja jól?!
volt szurkoló2011. április 10. 17:53
Nem tudom mi történt tegnap a lányokkal úgy láttam, hogy nagyon idegesen, görcsösen játszottak és ez sajnos hozta magával a sok-sok hibát. Én azt mondom a játékon sokszor az edző tudása látszik, sajnos nem látszik. Nem értem van a \"kapuban\" aki végre fogja a labdákat erre lecseréli? Miért kell majdnem két félidőben erőltetni azt a játékost, aki annyi hibával játszik, elejti a labdát, rossz paszt ad és nagyon sz...... védekezésben stb., de ha más hibát ejt már egyből kispadon van. Mikor jön már végre rá a vezetés, hogy még egy segédedző kellene. Jöhetnek ide a következő szezonban a legjobbak ez a csapat nem hinném, hogy előbbre fog kerülni. /Suhajda/ egyébként B.csaba és Újvárosi meccsnél is ezt írtad? El kéne gondolkodni, hogy miért van ez a hullámzás?
zozo2011. április 10. 11:30
Gratulálok GYurka Jánosnak,egy ilyen jo cspatott morálisn zsét tud rombolni,látszik rajta hogy,vagy nem éret hozzá vagy nem bir bánni a lányokkal!!!!Nem értem Veszeli miert nem játszik többet,nem értem Ábrahámot miért nem játszik éredekes dolgok ezek!!!De Mehlmannak azért grstulálok mert megiint KIMAGASLO TELJESITMÉNYT NYUJTOTT köszönöm!!!!!
heni2011. április 10. 10:01
Hosszu éveken keresztül dolgoztam a \"gyengébbik nem\" képviselőivel, igy elmondhatom, hogy rendelkezem némi tapasztalattal. Az utobbi időben észrevehetően \"görcsben \" jönnek ki a lányok. Ez annak a jele, hogy egy olyan elvárásnak kell megfelelniük amelyben a pozitiv eredmény természetes, elvárás, de a hibázás szigoru retorzióval jár. Az arcokon is látszik az ideges görcsösség és ez nem jó. Szerintem a nőknél a mérsékelt dicséret jótékony hatásu lehet. Amig az ellenfeleknél az edzők egy-egy hátbaveregetéssel többet tesznek a csapatért, jobban lekesitik őket egy-egy jó szó vagy hiba esetén \"nem baj a következőnél ezt igy vagy ugy csináld addig a Veszprémi kispadnál nem igen veszem észre a hasonlókat. Ilyen hozzá állásal csökkenteni lehet a görcsösséget és jót tesz a csapatnak is. Én a nézőtérről igy látom, lehet, hogy tévedek, de az biztos, hogy van benne igazság. Amennyiben ezen lehetne változtatni, lehetne előrelépés is.Sokszor egy dicséret felér tiz leszurással. Köszönöm, hogy meghalgatattok.
steve-v2011. április 10. 09:41
Se akarat se tudás-elzavarni mindet!
Suhajda2011. április 10. 01:12
Sajnos nincs akarat a lányokban :(
Lelkes laikus2011. április 09. 22:57
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook