MKB győzelem a városi rangadón
2010. 11. 27. Strenner JuditA férfi kézilabda NBII-ben az MKB Veszprém II látta vendégül, és győzte le a VESC csapatát a Március 15. úti sportcsarnokban.
A mérkőzés az MKB Veszprémnek indult jobban, ugyanis egészen a 8. percig gólt sem kaptak VESC-től. (5:1) A félidő további része sem alakult a legfényesebben az egyetemista fiúknak, Farkas lövésével megszerezték a negyedik góljukat a 21. percben, ám az MKB ifjai ekkor már tizenegynél jártak. (11:4) A játékrész hajrájában az eddigi legnagyobb különbség, a tíz gól is kialakult, de a VESC le tudott faragni belőle hármat, így a 16:9-es félidei eredménnyel mehettek szünetre a csapatok.

A fordulást követően nem változott meg a játék képe, az MKB tovább tudta növelni az előnyét. (19:9) Az egyre javuló VESC kapusteljesítményének, illetve a kreatívabb, támadó szellemű kézilabdának köszönhetően a Huszti-fiúk közelebb tudtak kicsit kerülni a remekül játszó fiatal MKB-hoz. Ennek ellenére egy percig sem forgott veszélyben a hazai győzelem, és megszületett a 24:18-as végeredmény.
Huszit Géza, a VESC edzője: Sajnálom, hogy megint nem tudtunk győzni, de a második félidőben legalább már azt játszottunk, amit valójában tudunk.
MKB Veszprém II - Veszprémi Egyetemi SC 24:18 (16:8)
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Magabiztos 6. hely
- Megvan Böhn kerete az EB-selejtezőre
- Búcsú, családias hangulatban
- Volt esély az egyenlítésre
- 20. arany jutalomjátékkal
- Antonio Carlos Ortega az MKB Veszprém KC új vezetőedzője
- Ötödik hellyel búcsúzott a Barabás
- Válogatott mérkőzések májusban és júniusban
- Hároméves terv született
- Újabb győzelem