Új fejezet kezdődik?

Végig vezetve, magabiztosan hozta a kötelezőt a VBKC a Szekszárd ellen, a sok hiba ellenére újra látszott a tűz a veszprémi lányok szemében.

A szerdai kupakudarc után a Szekszárdot fogadta bajnoki mérkőzésen a VBKC, a veszprémi lányok a sereghajtó elleni győzelemmel akarták feledtetni a szurkolókkal az elmúlt mérkőzések rossz teljesítményét. Ennek megfelelően jól kezdtek a mieink, Gerstmár, Ábrahám és Mehlmann góljára egyetlen vendég válasz érkezett, majd egy rég látott Veszeli-Gerstmár kontrának köszönhetően már 4:1-re vezetett a Barabás. A hosszú sérüléséből visszatérő veszprémi hálóőr, Lengyel Edit jól teljesített a kapuban, Koroknai 5:2-nél pedig nemcsak gólt szerzett, hanem egy kétperces kiállítást is kiharcolt, ami remek lehetőség lett volna az előny további növelésére.

Az emberelőnyt azonban nem sikerült kihasználni, Szekerczés szépített, így Koroknainak 1:1-re sikerült csak hoznia a létszámfölényt. (6:3) Az exveszprémi Weigel értékesített büntetője után újra emberelőnybe kerültek a mieink, Fauszt ütött oda nagyon durván Koroknainak, de a megítélt büntetőt Ábrahám kihagyta, és Szabó ejtésével a 10. percben egyetlen gólra zárkóztak fel a vendégek. (6:5) A következő öt percben felváltva találtak be a csapatok, a hazaiaknál Koroknai, a vendégeknél Szekerczés volt a gólfelelős. 9:8-nál állva hagyta a VBKC a Szekszárdot, Jenőfi egy gólt és egy kiállítást is kiharcolt, amit végre sikerült kamatoztatni, Lengyel bravúrjai mellett Veszeli és Ábrahám növelte négygólosra a veszprémi előnyt (12:8), jöhetett a vendég időkérés.

A 21. percben Ábrahám góljával már hatra duzzadt a különbség (15:9), majd rövid ideig kettős emberhátrányban is voltak a mienk, de négy gólt sikerült megtartani az előnyből a hajrá előtt (16:12), ami újra a hazai szurkolók kedve szerint alakult. Egyetlen szekszárdi góllal szemben Farkas és Sterbik is betalált, majd az első félidőben öt gólig jutó Koroknai büntetőjét követően Jenőfi gólja zárta a félidőt, ami a mérkőzés eddigi legnagyobb különbségét eredményezte. (20:13)

A megszerzett lendületet átmentette a második játékrészre is Gyurka János csapata, egy újabb 4:1-es szériát produkálva a 8. percben már tízre növelte az előnyt. (24:14) A szekszárdiak percei következtek, sikerült egy kicsit közelebb lopódzniuk (25:18), de a csereként beállt Földes Viktória góllal és egy kiharcolt hétméteressel ünnepelte meg gerincbántalmai miatt hosszú hónapokat kihagyó testvére, Kata visszatérését a csapatba. Veszeli értékesítette a büntetőt, majd Gerstmár is betalált, így visszaállt a tízgólos differencia. (28:18)

A folytatásban mindenkinek lehetőséget biztosított a hazaiak mestere, az ifiből felhozott Tarjányi is betalált, majd Földes Viktória is gólt szerzett a beálló pozícióból. A kapuban továbbra is remekelt Lengyel Edit, így tovább növelte előnyét a Barabás. (33:21)

A mérkőzés hajrájában még egyszer feltámadt a Szekszárd, a büntetőket sorra értékesítő Weigel vezérletével zsinórban három gólt szerzett (33:24), majd Farkas és Ábrahám hozta vissza a tízgólos veszprémi előnyt. (35:25) Végül kilenc góllal nyert a Barabás, ha kevesebb a technikai hiba, lehetett volna nagyobb is a különbség, de a két pont begyűjtése most mindennél fontosabb volt. (35:26)

Mérkőzéstükör

- Először is gratulálok a Veszprémnek, úgy néz ki, hogy a lányaimon egyelőre még túl nagy a nyomás. Ennek ellenére jót küzdöttünk, a mi csapatunknak ez egy hasznos mérkőzés volt a jövőt illetően, remélem, a János barátomnak is hasznos lesz. Egyelőre még csak néhány jó öt percre vagyunk képesek, köszönhetően annak, hogy nagyon fiatalok vagyunk, az átlag életkorunk 21 év. Nagyon rövid a cserepadunk is, a bevethető mezőnyjátékosok száma egyelőre még csak 8-9, hiszen jelenleg hat sérültem van. Azt gondolom, hogy nekünk mindenféleképpen a jövő csapatát kell építenünk Szekszárdon, ezért mindent meg fogunk tenni a jövőben is. Az idei év az NB1-ben számunkra egy nagyon jó tanulóév, a bennmaradást ki kell harcoltunk – mondta Kovács Jenő, a Szekszárd vezetőedzője.

- A mérkőzés kezdetén látszott a lányokon az elszántság, az akarat, a bizonyítási vágy, ennek is köszönhető, hogy már a 4. percben vezettünk 4:1-re. Tovább növelhettük volna az előnyt, de 5:2-nél ziccereket hibáztunk, a beálló körüli játékot nem tudtuk semlegesíteni, a Szekszárd sok hetest harcolt ki, ebből tudták tartani magukat. Malacgólokat kaptunk, a kipattanóval egyből indulni akartunk a széleken, és elveszítettük a labdát, ami annak tudható be, hogy nagyon akartunk gólt szerezni, égett a lányokban a bizonyítási vágy. Az első félidőben hét góllal mentünk, amit tízre sikerült növelni, utána viszont megnyugodtunk. Stagnált az eredmény, megtört a lendületünk, lelassult a játékunk. Megbeszéltük, hogy forgatni fogom a csapatot, és közben ne engedjünk ki fejben. Már 11 góllal is vezettünk, ha nem követjük el a technikai hibákat, még nagyobb lehetett volna a különbség, de elejtettük a labdákat, nem fejeztük be góllal a támadást, és indításgólokat kaptunk. Összességében Lengyel Edit nagyon jó százalékkal védett, Jenőfi és Koroknai fontos gólokat szereztek, Gertsmár jól irányított, Farkas több pozícióban is jól teljesített. Minden játékosnak azt az elszántságot kell felhozni a pályára, amit ma láttunk, csak ebből fogunk tudni építkezni. Dicséretes, hogy egymásért tudtunk küzdeni, erre van szükségünk a többi mérkőzésen is. Van természetesen javítani valónk is: még harciasabban kell védekezni, a beálló körüli játékot szét kell tördelni. Ha ma nem kapunk ennyi hétméterest, akkor sokall tisztább lett volna a játék képe – értékelt Gyurka János, a VBKC mestere.

Veszprém Barabás KC - UKSE Szekszárd 35:26 (20:13)

Veszprém: Lengyel Edit – Sterbik Andrea 3, Ábrahám Szilvia 4, Koroknai Viktória 6, Gerstmár Renáta 6, Mehlmann Ibolya 1, Veszeli Judit 2, csere: Hoffmann Kitti, Király Annamária (kapusok), Farkas Veronika 6, Koszorús Katalin, Földes Viktória 3, Emberovics Míra, Tarjányi Szilvia 1, Földes Kata, Jenőfi Katalin 3
Edző: Gyurka János

Szekszárd: Pap Tímea – Kopecz Barbara 3, Hegyi Zsuzsanna, Horváth Petra 1, Fauszt Éva 5, Szabó Edina 1, Weigel Zita 9, csere: Mészáros Melinda (kapus), Gulya Krisztina 1, Jankovics Orsolya, Szekerczés Luca 6, Beck Ibolya, Kurucz Annamária, Samu Virág
Edző: Kovács Jenő

Kiállítások: 12 perc illetve 10 perc
Hétméteresek: 8/7, 11/9

VBKC - Szekszárd - Fotó: Melczer Zsolt

Hozzászólások

Szerintem a következő 2 meccsen eldől minden, azok lesznek a mérvadóak. A Dunaújváros és az Alcoa ellen mindkét meccsen nyerni kell, nincs mese. Ha nem lesz meg 4 pont, akkor az minősíti a csapat képességeit, marad a középmezőny alja. Úgyhogy ezt a terhet a lányoknak el kell viselniük, és nyerni kell. Ettől függetlenül az 5-8 hely helyek valamelyike a reális elvárás.
zeze2010. november 09. 08:08
Csak a miheztartás végett: Geri akkor került pályára, amikor már eldőlt a meccs. A Fehérvárnak teljesen mindegy volt, hogy 10-zel vagy 2 góllal nyer. Nem vitatom Geri képességeit, de nem miatta lett csak -4 a végeredmény.
K.T.2010. november 08. 20:21
Ha csak a SZEKSZÁRD ellen kap ennyi lehetőséget,akkor ellenük tud jól játszani,mivel a többi meccsen a padon ült a sérülése elött is meg a Fehérvár ellen is.Érdekes módon a fehérvár ellen feljött a pályára és faragtak a tíz gól minuszból.Ja amugy meg ezzel őt lehet dícsérni,hogy egy SZEKSZÁRD ellen küzd hajt és még jól is játszik.Tehát neki mindegy,hogy ki az ellenfél.
jani2010. november 08. 15:25
sakec! Mi volt tavaly a fehérvár meccs előtt? Érdekelne. Na, meséljél! Akkor járt le Lengyel E. szerződése? Szombaton tényleg jól védett. Így tovább.
zeze2010. november 08. 15:07
EDIT... EDIT... EDIT...!!!! VÉGRE VAN KAPUS A KAPUBAN!!! Szép volt Gyuresz!
2010. november 08. 09:55
Gertsmártól zeng az oldal. Nem sok ez egy picit? Gratula a csapatnak, hozták a kötelező mérközést! Remélhetőleg folytatódni fog ez a sorozat!
2010. november 07. 23:41
Na, mekkora lett a Gerstmár fan. Szerencse , hogy sérülés után a SZEKSZÁRD ellen ilyen játékkal tért vissza.
zokka2010. november 07. 22:37
Jó, hogy visszatért a Gerstmár, és jól is játszott, de azért egy jó meccstől ne ájuljunk el! Neki is ugyanúgy voltak gyenge időszakai, most örüljünk, hogy jól ment neki, de ne ajnározzuk, főleg nem másokkal szemben! Most mindenki nagyon akart, nem csak neki ment jobban, mint korábban. A meccs legjobbja egyértelműen Lengyel volt, de mindenkit dicséret illet.
Rb2010. november 07. 20:41
Így kellene mindig és nam csak egy meccsen.Meccsek óta ez megy,hogy nem megy a csapatnak a lendület és a csapatjáték..ha van egy Gerstmárunk,aki iránít végre,akkor az edzö ne a padon jegelje!
tomi2010. november 07. 18:18
Ibolyának sikerült egy gólt lőnie a Szekszárd ellen! Határozott fejlődést mutat!
Csak így tovább!2010. november 07. 17:40
Edző bácsik és nénik! Köszi, hogy meg próbáljátok mondani, ki, hol és mennyit játsszon, védekezzen.
nana2010. november 07. 16:21
Szép volt Gerstmár visszatérése. Hiányoztál nagyon a csapatból. Gratulálok a góljaidhoz és a játékodhoz, meg persze a passzokhoz is.
pityesz2010. november 07. 15:59
Arra kérem a sportvezetést, hogy újítsák meg Ditke szerződését, nehogy úgy járjunk, mint a tavalyi hazai fehérvár meccsen !!!
sakec2010. november 07. 15:56
Nagyon örülök annak, hogy ismét védett Ditke és újra játszott Kata. Azért én is csak egyetértek azzal, hogy Geri megmozgatja a csapatot, lendületesebb a játék. Így kellett volna játszani korábban is. Gratulálok lányok csak így tovább.
sakec2010. november 07. 15:54
Gratulálok a visszatéréséhez a Lengyel Editnek!!! MAXI sokkal jobb, mint a Hoffmann Kitti! Ez az eredmény is mutatja... Még egyszer GRATULÁLOK!!! Csak így tovább!!!
Drukker2010. november 07. 12:45
A 11 hetes és a 12 perc kiállítás nem sok?
Gabó2010. november 07. 10:28
Szép este! Nyertek a fiúk is és a lányok is!
Vid2010. november 07. 01:40
Na valami ilyesmit szeretnénk látni a továbbiakban is.Örülök Földes Kata visszatéréséhez,hamar szerezze vissza formáját,mivel nagy szüksége van rá a csapatnak,eddig alibi volt a jobb szél.Tetszett a mai felállás,Veszelit elég a védekezésben használni,Ibinek jot tesz ha nem végig játszik.Gerstmár jól irányított és Farkas is jó megmozdulásokat csinált.Ábrahám is-is az idei szezonban,de ma nem lehet panasz a játékra.Ja és Lengyelnek is örülök ugyanis jól védett.A többiek tették a dolgukat.Mirát nem értem be van kakilva?De gratulálok lányok,hajrá csak igy tovább!
gabo2010. november 06. 22:49
Na tessék,bebizonyosodott,amit elöző írásaimban írtam.Gerstmár jol mozgatta a csapatot,gólerős volt és kivette a részét a jo passzolásokból is.Lengyel Edit szuper volt a kapuban és örülök,hogy az akarattal nem volt gond.Ezt szeretnénk látni,mi szurkolók!!!
petike2010. november 06. 21:53
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook