Rajtol a kékszalag
2010. 06. 29. Hajráveszprém.huPénteken rajtol a rendkívül népszerű vitorlásverseny Balatonfüreden, a programok azonban már csütörtökön elkezdődnek.
A kékszalag története 1934-ig nyúlik vissza. Eleinte kétévente rendezték meg a rangos vitorlásversenyt, majd magyar vitorlás szövetség elnöksége 2001. október 30-án döntött arról, hogy a kékszalag versenyeket minden évben megrendezik. A páratlan években sorra kerülő versenyeket a "hagyományos" jelzővel illetik, ezeken szigorúbbak az osztályokra vonatkozó szabályok, míg a páros években a "nyílt kékszalagra" kerül sor, ahol gyakorlatilag az egyetlen korlátozás, hogy egytestűek indulhatnak.

Ezúttal tehát nyílt kékszalagot rendeznek, és a vitorlás verseny mellett hajókiállítás, autóbemutató, kisvonat-járat, festménykiállítás várja a résztvevőket. Kísérő, illetve párhuzamos rendezvény a Tér-Film-Zene Fesztivál és a Grand Aero Challenge repülőshow.
Európa leghosszabb tókerülő vitorlás versenyén természetesen a több mint 500 hajó között rajthoz áll a kilencszeres győztes és címvédő, Litkey Farkas is katamaránjával.
A balatonfüredi Tér-Film-Zene Fesztivál programjába illesztve a weboldalon folyamatosan nézhető élő közvetítés időnként a Kisfaludy színpadon is feltűnik, így a móló környékén sétálók is folyamatosan értesülhetnek a verseny aktuális alakulásáról.
A kékszalag programja
július 1. csütörtök
11:00 KÉKPÁNTLIKA RAJT
július 2. péntek
09:00 KÉKSZALAG RAJT
július 3. szombat
19:00 Fogadás a Sundance parkban
július 4. vasárnap
12:00 Díjkiosztó
További információk a rendezvény hivatalos honlapján olvashatók.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Benépesült a Cholnoky
- Vasárnap Stop.Shop futás!
- Terepfutás nemcsak profiknak
- Úton a 300 kg felé
- Rekordlétszám a 3. Tesco FittArénán
- Szombaton FittAréna!
- FittAréna – kedvcsináló
- Bakony Félmaraton negyedszer
- A kártyajátékok királya
- Remek trampolinos eredmények