Ismét streetball verseny
2010. 06. 05. Rónai TamásA 2003-ban útjára indult versenysorozat helyszíne ebben az évben ismét a Táncsics Mihály Szakközépiskola szabadtéri pályája. Aki szeret kosarazni, és kedvet érez arra, hogy részt vegyen ezen a rendhagyó sporteseményen, annak nem kell mást tennie, mint jelentkezni a versenyre, ahol a résztvevők a 4-4 elleni egész pályás mérkőzéseken túl, többek között a Zensah 3 pontos dobóversenyen és a Basketball World 1-1 elleni bajnokságban is megmutathatják tudásukat.
A győztes csapat nemcsak a veszprémi forduló legjobbja lesz, hanem bejut az augusztusi siófoki országos döntőbe is, ahol különleges nyeremények várnak a bajnokra.
Gyertek el minél többen, hiszen a streetball verseny, a hip-hop zene és a jó hangulat mellett grillsütés is várja a rendezvényre látogatókat.
HOOPS STARZ STREETBALL TOUR 2010
Június 26. – Veszprém
Helyszín: Táncsics Mihály Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium, (Veszprém, 8200 Eötvös K. u.1.)
Esőhelyszín: Pannon Egyetem tornacsarnok, (Veszprém, 8200 Egyetem u. 10.)
Kezdés: 11:00
Kiemelt program
A veszprémi rendezvényünkön tovább szeretnénk vinni azt a pár hónapja életre hívott kezdeményezést, amely során a város kiváló sportolói, a kulturális élet közszereplői, valamint a média meghatározó személyiségei csapnak össze egy barátságos mérkőzés keretein belül.
Egészpályás 4 On 4 Bajnokság
A nyári fordulókban hagyományosnak számító egész pályás (4-4 ellen) versengés győztesei
jogot szereznek arra, hogy a nyári turné országos döntőjén ingyenesen nevezhessenek.
Az augusztus 8-i döntőn a csaták az értékes nyereményekért, és az Ország Legjobb Streetball Csapata címért folynak.

Basketball World 1 On 1 Bajnokság
Az egészpályás játékhoz hasonlóan itt is bekerül a nyári döntőbe a győztes. A Basketball World által támogatott 1 On 1 Bajnokságon, a győztesen kívül a második helyezett is értékes tárgyjutalomban részesül. Ezen kívül minden állomáson pénzjutalomban is részesülnek a győztesek, hiszen a nevezési díj teljes összegét megkapja az első helyezett.
Zensah 3 pontos dobóverseny
A sport kompressziós termékekkel foglalkozó Zensah cég magyarországi ága nagy hangsúlyt fektet a sportolók egészségére és a sportolás utáni regenerációra. A Hoops Starz Streetball Tour 2010 résztvevői ezúttal megismerkedhetnek a minőségi anyagból készült, orvosilag igazolt kompressziós sportkiegészítőkkel. A Zensah 3 pontos dobóverseny győztese pedig, egy Zensah arm sleeve-t nyer.
Da Move Kosárlabda Freestyle Verseny
A freestyle verseny győztesei a nyári fordulókból bejutnak a 2010. augusztusi
Országos Freestyle Versenybe. Itt a győztes jutalma, hogy elutazhat egy hétre Olaszországba, Milánóba a Da Move-hoz, ahol garantáltan felejthetetlen élményben lesz része.
Minden alkalommal háromtagú zsűri figyeli a gyorsaságot, a folyamatosságot, a labdakezelést, és a pontos kivitelezést. Minderre 45 másodpercük lesz a versenyzőknek.
A versenyek győztesei okleveleket és érmeket kapnak, valamint bejutnak a 2010-es Hoops Starz Streetball Tour döntőjébe, amelyre augusztus 7-8-án kerül sor Siófokon.
Hozzászólások
Tartalomjegyzék
A rovat további cikkei
- Jubileumi 10. Hoops Starz streetball
- Győzelemmel zárták a szezont
- Tiszai vereség
- Kosaras nyílt nap és toborzó
- Ismét a Kecskemét volt jobb
- Elfogytak a végére
- Csoda Debrecenben!
- Itthon ment el a párharc
- Megtört az idegenbeli átok
- Nem jutott a négy közé a VESC