Szép volt fiúk!

Fantasztikus hangulatú mérkőzésen, az órási szívvel és lelkesedéssel játszó veszprémiek kettős vereséggel búcsúztak a BL küzdelmeitől.

Teltház és fantasztikus hangulat fogadta a csapatokat a bemutatásnál, a vendégek magyar játékosa, Nagy László óriási füttykoncertben részesült, a Himnusz alatt pedig transzparenssel üzentek neki a veszprémi ultrák. A mérkőzés előtt köszöntötték Hajnal Csabát, a klub alapítóját 60. születésnapja alkalmából.

Két kapufával kezdődött a mérkőzés, majd Sulic kétperces kiállítása után a jobbszélső Tomas volt eredményes. Iváncsik Tamás középről talált Saric kapujába, majd Hansen pattintott átlövéssel ismét a vendégeket juttatta előnyhöz (1:2). Sulic újabb kétperces büntetése ellenére tartotta magát az MKB, Marko Vujin zsinórban három gólt szerzett átlövésből, miközben a vendégektől Garcia, Noddesbo és Sarmiento mattolta Dejan Pericet (4:5).

Eklemovics góljával ismét egalizált a Veszprém, de Tomas újfent eredményes volt, majd Peric védése után Iváncsik Gergő lőtt ziccerben a katalánok hálójába (6:6). A 10. perc végére sikerült átvennie a vezetést a hazaiaknak Iváncsik Gergő pöccintésével, sőt egy labdaszerzés és egy Peric bravúr után, Vujin újabb bombájával már hárommal vezetett az MKB (9:6). A közönség eksztázisban szurkolt, szólt az „Álljatok fel!, Álljatok fel! rigmus.

A félidő derekán állandósult a 2-3 gólos hazai előny, felváltva estek a gólok mindkét oldalon (11:9). A veszprémiek ekkor ritmust váltottak, Iváncsik Gergő volt ismét kétszer is eredményes, majd Igropulo kétperces büntetését kihasználva előbb Iváncsik Tamás értékesített egy ziccert, majd Perez átlövése talált utat Saric lába között a katalánok kapujába (22. perc, 15:9). Garcia hetesből törte meg a több perces spanyol gólcsendet, de Iváncsik Gergő szintén hetesből tartotta a bűvös hat gólos különbséget (16:10).

Ezt követően a barcelonai szélsők percei következtek, előbb Garcia szerzett gólt egy szinte már eladott labda után, majd a jobbszélső Tomas zsinórban három találatot jegyezhetett ziccerből és gyors középkezdésből, így négy gólra olvadt az MKB előnye (18:14). Eklemovics rossz bejátszása után Nagy László átlövésével közelebb jött a Barca, így Mocsai Lajos két perccel a félidő vége előtt időt kért. Az utolsó percben Iváncsik Gergő növelte a különbséget, majd újabb próbálkozását Saric hárította. A félidő Vujin időntúli szabaddobásával zárult (19:15).

A második játékrész két gyors veszprémi góllal indult, Perez átlövésével és Gulyás ziccerével ismét visszaállt a hatgólos különbség (21:15). A vendégek ezt követően megrázták magukat, Rutenka, Nagy László, majd Tomas találatával megfelezték a hátrányukat (21:18). Vujin törte meg a hazai gólszünetet, majd Garcia hetesére Iváncsik Gergő válaszolt a szélről (23:19).

A veszprémi védők továbbra sem tudtak mit kezdeni a vendég szélsőkkel, Tomas és Garcia két-két alkalommal mattolta Pericet, miközben az MKB-ból csak Vilovski és Terzic volt eredményes, így a 40. percre egy gólra csökkent a Barca hátránya (25:24). Pericet Fazekas váltotta a kapuban, aki rögtön védéssel mutatkozott be, miközben Gulyás és Vilovski góljaival ismét háromra nőtt a hazai vezetés (27:24).

Garcia újabb gólja után Jernemyr kapott kétperces kiállítást, amit Iváncsik Gergő és Sulic használt ki, ezzel ismét feléledtek a továbbjutási remények a félidő közepére (29:25). Fazekas újabb bravúrokat mutatott be, de sajnos a 48. percben óriási veszteség érte a hazaiakat, mivel Sulic megkapta harmadik kétperces büntetését, így a védőfalból kiesett egy meghatározó játékos. Tomas és Nagy László lerohanás után ki is használta az emberelőnyt, így Mocsai Lajosnak időt kellett kérnie (29:27).

A 50. percre Tomas 11. góljával egyre csökkent a katalánok hátránya (30:29), a hazaiakban Perez tartotta a lelket remek megoldásaival (32:30). Garcia hetesével és Garabaya beállóból szerzett találatával hosszú percek után ismét döntetlen állt az eredményjelzőn (32:32).Az utolsó percek a kapusokról szóltak, a veszprémieknél Fazekas két Garcia hétméterest is bravúrral hárított, míg a másik oldalon a csereként beállt Barrufet remekelt. Két perccel a vége előtt Rutenka ismét egalizált, majd Romero átlövésével átvette a vezetést a Barcelona, melyet a mérkőzés végéig meg is őrzött (33:34).

Sajnos nem sikerült ledolgozni a Barcelonában összeszedett hatgólos különbséget, így a spanyolok kettős győzelemmel jutottak a BL legjobb négy csapata közé.

mérkőzéstükör

Mocsai Lajos: Gratulálok a Barcelonának a Final Fourba jutáshoz, megérdemelten kerültek a legjobb négy csapat közé. Készültünk a mérkőzésre, hiszen a vendégek olyan játékosállománnyal rendelkeznek, amit bármelyik edző megirigyelne. A szezont 14 egészséges játékossal küzdöttük végig, a Veszprém az egyedüli csapat, aki balkezes átlövő nélkül jutott be Európa legjobb 8 csapat közé. A csapat szakmailag kitűnően felkészült a meccsre, az a 10-12 elem, amit a Barca játszik, annak a többsége az egész meccsen ellenőrzés alatt maradt. Rendkívül büszke vagyok a csapatomra és a játékosokra, nagyon értékes mérkőzést játszottunk. A végjátékban a Barcelona, amikor elkezdődött a minőségi csere, olyan erőket tudtak bevetni, akik nemzetközi klasszist képviselnek. Kulcsmozzanatnak tartom, amikor 3-2-1-s védekezésre átálltunk, és sok labdát szereztünk, Sulic pirosat kapott, így jelentős hátrányt szenvedtünk, valamint elől 2-3 ziccert kihagytunk a hibáink miatt. Gratulálok mindenkinek, hiszen a célkitűzést, a legjobb nyolcba kerülést teljesítettük.

Iváncsik Gergő: Én is szeretnék gratulálni a Barcának, óriásit játszottunk velük. Ilyen mérkőzése számítottunk, azon voltunk a héten, hogy az első mérkőzés hibáit kijavítsuk. Voltak olyan momentumok, fel-felcsillanó remények, amikor 5-6 góllal vezettünk, de a végére elfáradtunk.

 

 

Nagy László: Tudtuk, hogy óriási hangulat lesz, hogy a közönség óriási erőt ad majd az MKB-nak. A Veszprém irányította mérkőzést, de második félidőben fel tudtunk állni a feljavult védekezésnek és támadásnak köszönhetően. A Veszprém maximálisan felkészült, az első meccs után pontosabban védekeztek és támadtak. 2-3 szor ment a veszprémi csapat 6 góllal, de vissza tudtunk kapaszkodni. Fel voltam készülve, hogy milyen hangulat fog várni, éreztem a nyomást, de jó teljesítményt nyújtottunk, és nem tudott kizökkenteni ez a külső tényező.

Xavier Pascual: Nagyon szeretünk itt Veszprémben játszani, mindig teltház fogadja az ide érkezőket, ilyen közönség előtt motiváló játszani bármelyik csapatnak. Tudtuk, hogy a Veszprém képes 5-6 gólra eltávolodni tőlünk, de vissza tudtunk kapaszkodni, nyugodtak maradtunk. Ha kétségeim lettel volna, akkor vesztünk.

MKB Veszprém - FC Barcelona Borges 33:34 (19:15)

Veszprém, 5000 néző. Vezette: Geipel, Helbig (németek)

MKB Veszprém: Peric – Iváncsik T. 2, Sulic 1, Lapcevic, Lusnyikov, Terzic 1, Iváncsik G. 10 (5). Csere: Fazekas (kapus), Vilovski 4, Eklemovics 2, Vujin 6, Perez 5, Gulyás 2. Vezetőedző: Mocsai Lajos

Barcelona: Saric – Tomas 11, Nagy L. 4, Sarmiento 1, Nöddesbo 2, Hansen 2, Garcia 8 (4). Csere: Barrufet (kapus), Garabaya 1, Igropulo, Jernemyr, Boldsen, Rutenka 4, Romero 1. Vezetőedző: Xavier Pascual

Kiállítások: 6, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 6/4.

 

Hozzászólások

Csak gratulalni tudok a fiuknak,utolso verig kuzdottek!!! Nem szeretnem csak a jetekvezetesre fogni kiesesunket,de amit megint muveltek az kritikan aluli volt. Szokas szerint most sem kaptuk meg a hazai palya semmilyen elonyet sem,5 ill. 6 hetmeteres es 6-6 perc kiallitas,vicc.Barcelonaban erdekes a hazai csapat fele billentek ismet ezek a mutatok.Es az is erdekes volt,hogy mindig akkor nyultak bele a dolgokba mikor eselyunk lett volna elmenni 5 vagy 6 golnal tobbel.Sajnos ugy ereztem az egesz meccs alatt,ha csak ket gollal kaptunk volna ki barcelonaban, a birok akkor is elinteztek volna,hogy ne mi jussunk tovabb.Ennyit er a sportdiplomaciank,meg a kulpolitikank. Es azert en kedves Sinka urtol megkerdeznem,hogy ugyan mar ott az EHF-ben mit tevekenykedik,mert nem igazan latom jelet,hogy vegre valahara egyszer az eletben Magyar kezilabdacsapat nemzetkozi kupaban egyenlo mercevel lesz merve. Kulfoldrol neztem az osszes meccset interneten (EHF TV.com csak ajanlani tudom)es ezuton szeretnek koszonetet mondani az egesz CSAPATNAK az ez evi sok szep felejthetetlen pillanatert a BL-ben. Hajra Veszprem!!!
fighters792010. május 03. 22:40
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook