Bárki kipróbálhatja a harcművészeteket
2010. 04. 20. Németh AttilaHat veszprémi, harcművészettel foglalkozó egyesület mesterei tartanak nyílt edzést április 24-én a Pannon Egyetem Tornacsarnokában. Mindenki kipróbálhatja a számára szimpatikus ágazatot, majd egy gálával zárják a programot a szervezők.
Második alkalommal rendezik meg Veszprémben a Harcművészeti Tábort és Gálát, melynek tavaly is pozitív fogadtatása volt. Sokan csak nézték az újdonságnak számító eseményt, de voltak olyanok is, akik végigedzették az egész napot. Idén a főmotívum a harcművészetek feladata és küldetése, illetve szerepe a mindennapokban.
- Szeretnénk megmutatni, hogy a közhiedelemmel ellentétben a harcművészet nem a verekedésről és a brutalitásról szól, hanem egy életforma, aminek sokkal nagyobb hangsúlyt kéne kapnia a mindennapokban – vélte Pál Szilárd, szervező.
Felnőttek és gyerekek egyaránt részt vehetnek a programon, bármelyik edzést ki lehet próbálni, és bármikor le lehet pihenni.
- Ezúttal félretesszük a japán etikettet, sokkal nyitottabb edzéseket tartunk. Nem kell végig maradni, bármikor be lehet szállni, ha megtetszik az adott sportág, és ha elfáradunk, le lehet ülni, vagy ki lehet szállni - érvelt Pál Szilárd.

Név szerint Shotokan Karate, Wing-Tsun Kung Fu, Lung C'uan Tao Kung Fu, Jiu-jitsu, Judo és Aikido edzéseken lehet részt venni, és közben megismerni a sokaknak ismeretlen, idegen szavak mögött rejlő életformákat és művelőiket. Minden edzést rangos veszprémi mesterek tartanak, akiktől élmény tanulni.
Idén még több embert szeretnének megmozgatni a szervezők. Más harcművészeti ágak képviselőit is várják, az edzéseken lehetőség nyílik összehasonlítani a különböző stílusokat, rávilágítani a hasonlóságokra és a különbségekre is.
- A tábort elsősorban azoknak ajánljuk, akik érdeklődnek a harcművészetek iránt, de még nem tudták eldönteni, hogy melyik utat válasszák. Azokat a harcművészeket is várjuk, akik szeretnék a látókörüket szélesíteni azáltal, hogy testközelből megismernek más harcművészeti stílusokat – mondta Pál Szilárd.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Arany és bronzérem a Taekwon-do EB-n
- CENTRUM-os sikerek a birkózók rangsorversenyén
- Kiváló várpalotai eredmények a Taekwon-do Diákolimpiáról
- Mozgalmas judo tavasz
- Megküzdhet az olimpiai kvótáért
- Népes mezőny gyűlt össze
- Sikeres Dan vizsgát tettek
- Pontszerzés a zágrábi Európa Kupán
- Újabb fényes érmek az Acélvárosból
- Aranyeső az ifjúsági OB-n
