Balatonfüreden lesz az MK négyes döntő
2010. 03. 16. Rónai Tamás Forrás: MKSZAZ MKSZ irodájában megtartott licitáláson eldőlt, hogy a férfi Magyar Kupa április 9-10-i négyes döntőjének Balatonfüred adhat otthont.
A rendezésre két érvényes pályázat érkezett be a Szövetséghez: a Balatonfüredi KSE és az MKB Veszprém KC, illetve a Sante Kézilabda Sport és Reklámszervező Kft. (Pick Szeged) és a PLERSPORT Kft. (PLER KC) részéről.
Utóbbi páros képviselői félórával a licitálás kezdete előtt írásban visszavonták pályázatukat, egyidejűleg kijelentették, hogy elfogadják a másik pályázó által megjelölt rendezési helyszínt. A licitáláson így a 3 millió forintos indulási alapösszeg 100 ezer forintos megemelésének tartásával, 3,1 millió forintért – mely összeg egyenlő arányban a négy résztvevő csapat és az MKSZ között oszlik el – a Balatonfüredi KSE és az MKB Veszprém KC nyerte el a 2009/2010. évi Férfi Magyar Kupa négyes döntőjének rendezés jogát.

A mérkőzésekre Balatonfüreden, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban kerül sor. Mind a négy találkozót élőben közvetíti a SportKlub Televízió.
A NÉGYES DÖNTŐ PROGRAMJA
Elődöntő
2010. 04. 09. 17:45, PLER KC – MKB Veszprém KC TV: SportKlub (élő)
2010. 04. 09. 20:00, Pick Szeged–Balatonfüredi KSE TV: SportKlub (élő)
Mérkőzés a 3. helyért
2010. 04. 10. 15:45 TV: SportKlub (élő)
Döntő
2010. 04. 10. 18:00 TV: SportKlub (élő)
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Megvan Böhn kerete az EB-selejtezőre
- Búcsú, családias hangulatban
- Volt esély az egyenlítésre
- 20. arany jutalomjátékkal
- Antonio Carlos Ortega az MKB Veszprém KC új vezetőedzője
- Ötödik hellyel búcsúzott a Barabás
- Válogatott mérkőzések májusban és júniusban
- Hároméves terv született
- Újabb győzelem
- Négy játékosunk az All Star csapatban