Egy hajszálon múlott

Veszprém – Dunaújváros 36:36 (19:17)

Gólgazdag mérkőzésen, gyenge játékvezetés mellett játszott döntetlent a Veszprém Barabás KC a Dunaújváros ellen. Az első félidő nagy részében a vendégeknek állt a zászló, a második játékrészben azonban a mi lányaink irányítottak, és kis szerencsével megszerezhették volna a győzelmet.

Az első öt perc kemény, néhol kapkodó játékot és kilenc gólt hozott. (4:5) Ezután azonban öt percig érintetlen maradt a dunaújvárosi kapu, melynek következtében Nagy Ivett találatával elhúztak a vendégek hárommal. (4:7) Veszeli Judit erőszakos találata törte meg a veszprémi gólcsendet, majd a remek formában lévő átlövő betörését követően újra egy gól volt a különbség. (6:7) Felváltva estek a találatok, az egyenlítést a 18. percben sikerült kiharcolni a hazai együttesnek Gerstmár és Ábrahám összjátékának és utóbbi látványos góljának köszönhetően. (9:9)

Ekkor azonban megrázta magát a Dunaújváros, a pontatlan veszprémi támadások gyors vendég kontrákat és könnyű gólokat eredményeztek. Radulovic találatával már 9:12 volt az állás, így jöhetett a veszprémi időkérés. A Földes-testvérek gyorsan egy gólra csökkentették a hazai hátrányt (10:12), de Radulovic és Ferling találatai újra háromgólos különbséget jelentettek (12:15), ráadásul Földes Katát kiállították két percre a játékvezetők. Az emberhátrányban óriási küzdöttek a veszprémi lányok, nem kaptak gólt, sőt egy újabb Veszeli-Ábrahám összjáték és Földes Viktória - az emberhátrány lejártának pillanatában szerzett - találatával újra csupán egy gól volt a differencia. (14:16)

Smidéliusz góljával sikerült újra egyenlíteni, majd Ábrahám és Gerstmár találatával már a veszprémiek vezettek kettővel. (18:16) Ferling még szépített, de Földes Viktória révén sikerült megtartani az előnyt a szünetig. (19:17)

Álomszerűen kezdődött a második játékrész: Smidéliusz remek átlövése és Földes Viktória ejtése már négygólos hazai előnyt jelentett. (21:17) Smidéliusz kiállítása azonban megtörte a veszprémiek lendületét, és hiába állították ki a játékvezetők a másik oldalon Sárit, a dunaújvárosiak fel tudtak zárkózni az 5. perc végére, Balogh és Ferling révén egy gólra csökkentették a hátrányukat. (21:20)

Az első félidőben remeklő Veszelire kettőzött erővel figyeltek az újvárosiak, de amint kiszabadult a szorításból, máris gólt szerzett. Így történt ez a 7. percben is: először hétméteresből, majd lendületből, egy remek akciógóllal volt eredményes. (24:21) Egy szerencsés, majd egy indítás góllal zárkózott fel a vendég gárda, de a betegsége miatt elfáradt Ábrahám Szilviát váltó Szabadfi Ágnes beálló góljával tartották a veszprémiek az előnyt. (25:23)

A 13. percben ugyan egyenlítettek a vendégek, de Smidéliusz és Szabadfi újra a veszprémieket juttatta vezetéshez. (27:25), amit majd 10 percig sikerült is megtartani. A hazai oldalon Gerstmár, Smidéliusz és Földes Viktória termelte a gólokat, a 19. percben már három volt a differencia. (31:28) Smidéliusz kiállítását követően viszont nem tudott gólt lőni a hazai csapat, sőt, megtartani sem sikerült a labdát, így a nehezen kiharcolt előnyt hihetetlenül gyorsan eladták a lányok. Sári zsinórban hármat, az Újváros összesen öt gólt dobott, és máris vezetett kettővel. (31:33)

Gyurka János időkérése után Smidéliusz szépített, majd Ferling találatát követően Veszeli Judit kétszer hétméteresből, kétszer pedig átlövésből volt eredményes, így a 28. perc végére 36:34-re a veszprémi lányok vezettek. Radulivic vezérletével egy perc alatt egyenlítettek a vendégek (36:36), majd az utolsó percben nem sikerült a veszprémi támadást gólra váltani, így jöhettek az újvárosiak. Pontosabban csak jöhettek volna, hiszen Gerstmár rendkívül rutinosan és határozottan lépett be Ferling elé, aminek 10 másodperccel a vége előtt belemenés lett az eredménye. Ferling azonban nem adta oda a labdát a hazaiaknak, szabályosan ráfeküdt a játékszerre, ami az ő részéről érthető, hisz bárki ezt tette volna a helyében. Az viszont már kevésbé tolerálható, hogy a mérkőzés színvonalához képest méltatlanul gyengén teljesítő játékvezetők hagyták leperegni az időt ahelyett, hogy azonnal megállították volna, és piros lappal leküldték volna a vétkes játékost. Csupán egy kettőperces kiállítás és egy – néhány tizedmásodperccel a vége előtt – időntúlival felérő szabaddobás következett, ami a mérkőzés végét jelentette.

Fontos pontot szerzett, de fontos pontot is veszített csapatunk a mai mérkőzésen, de egy apró lépéssel így is közelebb került az első nyolcba kerüléshez. Még az is előfordulhat, hogy ez az egy pont is elég lesz a végső sikerhez, de biztosra csak akkor mehetnek a lányok, ha idegenben a Hódmezővásárhelyet vagy itthon a Fehérvárat legyőzik. A veszprémi szurkolók bizonyára bármelyik megoldásnak örülnének.

Mérkőzéstükör

- Ezzel az egy ponttal megvan a reményünk arra, hogy a legjobb nyolc közé kerüljünk, még mindig a saját kezünkben van a sorsunk. Legalább egy pontra van szükségünk, hogy a legjobb nyolcba kerüljünk. Egy nagyon küzdelmes meccsre számítottam, hiszen mindkét csapatnak létfontosságú volt, hogy pontot szerezzen. Kénytelenek voltunk osztozkodni a pontokon, egyfelől ez senkinek sem jó, másfelől viszont mindkét csapat fontos pontot szerzett. Főleg a védekezésben voltak problémáink, mindig ezzel küszködünk – mondta Rapatyi Tamás, a Dunaújváros edzője. (Fotó: handball.hu)

- Az első félidő eredménye is mutatja, hogy egy nagyon rohanós tempót kellett játszanunk. Problémáink volt a visszarendeződésekkel, a gyors középkezdésekből azonnal ránk hozták a labdát, és ezekből kaptuk a gólokat, az indításokkal pedig nem tudtunk mit kezdeni. A Dunaferr rutinos játékosai jól vezették a támadásokat, keveset faultoltunk, emiatt kaptuk a gólokat. A második félidő elején nagyon jól nyitottunk, elmentünk négy góllal, de nem tudtuk megőrizni az előnyünket, gyors indításgólokat kaptunk, nem tudtunk visszazárni. Rutinosabban kellett volna szervezni a játékot, és ziccerig, gólig játszani a támadásokat. Kezünkben volt a mérkőzés, de ebből is tanulnunk kell. Élvezetes, jó mérkőzést játszottunk, rengeteg gól esett, erre készültünk is, de feszült helyzetekben hideg fejjel kell gondolkodnunk, és tovább kell játszani a labdával. Amikor szép egyéni teljesítményekkel helyzetig tudtunk játszani, akkor mi voltunk lépéselőnyben. A második félidőben korán ki kellett kérnem az időt, ami a végjátékban nagyon hiányzott, nem tudtam megnyugtatni a lányokat. Rendkívül képzett játékosokból álló Dunaferr ellen játszottunk döntetlent, értékes pontot szereztünk még akkor is, ha megnyerhettük volna a mérkőzést. Továbbra is nyitott a bajnokság végkimenetele, a hátralevő két mérkőzésből legalább két pontot kell szereznünk ahhoz, hogy elérjük a célunkat – értékelt Gyurka János, a VBKC mestere.

- Örülök nagyon az egy pontnak, de sajnálom is, hogy elvesztettünk egyet. A második félidőt jól kezdtük, sokáig vezettünk, de nem tudtuk megtartani az előnyünket. Nagyon buta hibákat követtünk el, amiből könnyű gólokat szerzett az ellenfél. Nagyon elfáradtam a támadásoknál, ezért védekezésben sokat hibáztam, a Radulovic-Ferling kettős olyan lendülettel jött, amit nehéz volt tartani. Mindenféleképpen szereznünk kell legalább egy, de inkább két pontot, Hódmezővásárhelyre is győzni megyünk, és itthon meg akarjuk verni a Fehérvárat is – értékelt Veszeli Judit, a VBKC átlövője.

- Én nagyon szomorú vagyok, mert egész héten a két pontért edzettünk, gyakoroltunk és küzdöttünk kő keményen, úgy gondolom, hogy maximálisan felkészültünk. A végjátékra gondolva bánhatjuk, hogy nem két pont van a zsebünkben. Nem zárkóztunk vissza elég gyorsan, és a Dunaferr lerohanásait nem tudtuk megakadályozni, ebből könnyű gólokat kaptunk, nekünk viszont felállt fal ellen kellett játszanunk. Úgy érzem, hogy maximumot nyújtottuk, én nagyon elfáradtam, ennek ellenére maradt még bennem, a magam részéről több gólra számítottam. Tudom, hogy képesek vagyunk Hódmezővásárhelyről is elhozni pontot vagy pontokat, a Fehérvárat pedig itthon meg kell vernünk – mondta határozottan Gerstmár Renáta, a VBKC csapatkapitánya.

Veszprém Barabás KC – Dunaújváros NKKSE 36:36 (19:17)

Veszprém Aréna, vezette: Nagy László, Medve Róbert

Veszprém: Hoffmann Kitti – Földes Kata 1, Smidéliusz Júlia 7, Ábrahám Szilvia 6, Veszeli Judit 11 (4), Gerstmár Renáta 3, Földes Viktória 6, csere: Lengyel Edit (kapus), Koszorús Katalin, Szabadfi Ágnes 2, Bognár Zsuzsanna, Horváth Viktória, Mocsai Dorottya, Velky Viktória
Edző: Gyurka János

Dunaújváros: Győri Ágnes – Balogh Beatrix 2, Radulovic Bojana 8 (5), Gáspár Gabriella 4, Takács Dusmáta 3, Ferling Bernadett 9, Nagy Ivett 5, csere: Pisák Renáta (kapus), Takács Fruzsina, Sári Barbara 5, Erdősi Ildikó
Edző: Rapatyi Tamás

Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/5

Hozzászólások

Gratulálok az egész csapatnak!Veszeli ismét jól játszott Földes végre kezdi megérezni a ritmust,Ábrahám SZilvi pedig betegen is kiválló volt!Nagyon szurkolók hgy ott legyünk a nyolcba csak rajtunk múlik,nagyon kell küzdeni és elhinni hogy megszerezzük a két pontott idegenben!!!!!BÁTRÁN CSAPATKÉNT KEMÉNYEN HARCOSAN ÉS ELSZÁNTAN EGYMÁSÉRT KÜZDENI!!!!!
hanna2010. március 18. 10:17
GYURESZ Ügyes gyerek ez a Gyurka, Mert a régi lányokat az újakkal jól összegyúrta. Kihozott belőlük mindent amit lehet, De ennél a szép végeredménynél többet Ö sem tehet. Nehezen indult a Veszprémi szekér, De tudta mindenki, hogy néhány vereség a pakliba befér. Arra viszont senki sem gondolt, hogy néhány zakó helyett nagykabát lesz a vége, Ilyenkor mindenki szégyenkezve nézett egymás szemébe. Remélem ilyenkor nem egymásban keresték a hibát, Szerintem másnap reggel már Gyuresz lenyelette velük a pipát. Mert tudta azt Gyuresz is, hogy pipával nyerni nem lehet, Ezért keményen végigdolgoztatta a hetet. Ezzel kiverte mindenki fejéből a zakót, Új tippeket és ötletet adott és mondott nekik pár frankót. Ennek jó eredmény és győzelem lett a vége, És idegenből hoztak már kettő pontot is végre. Ezért aztán a szurkolók is többen vettek jegyet, Így megmozdították a Veszprémi állóvizet és hegyet. Szurkoló társak, drukkerek fel van adva a lecke, Most már ki kell jönni egyaránt a férfi, s női meccsekre. De aki szereti a sportot, főleg a kézilabdát, Öregem, fiatalom cserbe ne hagyd az Arénát ! Hisz azért épült, hogy kitomboljuk magunkat, És győzelemre biztassuk csapatainkat. A fiúk ezt már régen megtették, S amint látom a lányok is éppen ezt szeretnék. Akkor nosza pajtás, menjünk és drukkoljunk, A lányoknak is a méltó helyet az NB I-ben kiszurkoljuk. Szóljanak a hangok, a dobok, a trombiták, a kereplők, Ebben az Arénában csak a Veszprémiek lehetnek a nyerők. Aki kételkedik abban, hogy újra éled a női kézilabda, Az jobb ha már most a drukkolást abba hagyja. Mert igen is fel kell éleszteni ezt a szép labdajátékot, Ne hagyjuk üresen az Arénát ezt a szép hajlékot. Tán nem is olyan régen híres volt itt a női kézilabda, Aki akkor Veszprémben játszott az mind- mind nagyon jól tudja. Tiszteljük meg Őket és az emléküket, igazolva azt, hogy nem felejtjük eredményeiket, Drukkoljuk ki a mostani lányoknak ugyanezt és Ők pedig ragadják meg a lehetőségeiket.HAJRÁ VSZPRÉMI LÁNYOK HAJRÁ BARABÁS
sakec2010. március 14. 19:13
javítás: meccsén
Tamás2010. március 14. 18:45
Jó volna egyszer legalább annyian ki jönnének a meccsre hogy jó hangulatot lehetne csinálni.A csajokat is tuti feldobná.:)
Zubjuk2010. március 14. 17:30
Az előzőekre reagálva: Ha minden játékos, minden mecssén 100 százalékot nyújtana, minden lővése, passza célba találna, akkor most mi állnánk BL-induló helyen a tabellán a Győrrel. De nem így van, mert a Csajok is csak emberek (hála az égnek), akik hibáznak néha -néha. Nincs két egyforma mérkőzés, nincs két egyforma csapat. Én ott voltam Újvárosban ősszel, s állítom, akkor az újvárosi csapat gyengébben játszott, mint tegnap. Tehát ezért értékeltem pozitívan a mi csapatunk teljesítményét.
Tamás2010. március 14. 17:09
Jó, lehet h én egy olyan szurkoló vagyok aki szereti értékelni a játékosok teljesítményét, és sztem ezt más szurkoló is megtehetné h a véleményeinket ütköztethessük, különben annyi lenne a hozzászólásoknál a téma hogy: szép volt csajok, nyerni fogtok Vásárhelyen!, ez azért így kicsit unalmas lenne. A másik felvetésedre annyit h egyáltalán nem csípi a szemem a két játékos, egyszerűen a tegnapi játékukról elmondtam a véleményemet. És tudom én is, és remélem minden veszprémi szurkoló (még az olyanok is akik mindig a tavalyi játékosokat követelik a csapatba), hogy hol lenne a csapat Veszeli és Gerstmár nélkül, nagyjából sehol.
-2010. március 14. 16:10
A névtelenre válaszolva: Tudom embere válogatja, de én sem akkor, ha kint vagyok a mecscsen és sem akkor, ha nem láttam a mérkőzést, játékost nem ítélek meg. Nem az én feladatom. Az edzője adja ki mindenkinek a feladatot és Ő tudja, hogy ki mit teljesített abból amit rá bízott. Tehát értékelni csak egyedül neki áll jogában. Másodszor Ő a szakember, Ő felel a játékosokért és ha győz vagy kikap a csapat Őtőle kérik számon a vereség okát is. De szerintem neked nagyon csípheti a szemedet néhány játékos. Főképpen az említettek. Elgondolkoztál már azon, hogy nélkülük most hol álna a Veszprém???
sakec2010. március 14. 15:54
Én tudom h a lányok a szívüket lelküket kitették, és szeretem is őket, ezért is járok a meccsekre. De ha egy játékos játéka nem volt megfelelő akkor azt megjegyzem, és nem a küzdeni tudásáról áradozok, nézd meg az ismétlést és számold meg Gerstmár eladott labdáit és kihagyott ziccereit, és utána mondd h jól játszott, nem fogod. A másik Veszeli, aki talán nem is hagyott ki helyzetet, ennek ellenére sokkal többet kéne lőnie, és nem folyton tuszkolni be a labdákat Szilvihez, ha Smidéliusz rossz lövéseinek a felét ő lövi el, akár a nyakán Sárival és Gáspárral még úgy is több gólt szerzett volna a csapat. A cserejátékos témához annyit h én is láttam már őket játszani, Koszorús és Szabadfi tegnap is bizonyított, a többiek viszont sajnos jelenlegi tudásuk alapján nem tudnak hozzátenni a csapat játékához (még ha 60 perc fáradtság után van benn Veszeli). Ha szerintetek a tegnapi játék jó volt a csajoktól, akkor nem láttátok a Fradi vagy akár a Vác elleni meccset, és ha úgy gondoljátok h a tegnapi volt a jó teljesítmény nem lenne keresnivalónk Vásárhelyen. De én tudom h összekapják magukat és ennél sokkal jobb játékra képesek és elhozzuk Vásárhelyről a 2 pontot. HAJRÁ VESZPRÉM!!!
-2010. március 14. 15:23
Sajnos én nem tudtam elmenni a mérkőzésre és így a levekből és akik látták elmondásaiból tudom kikövetkeztetni, hogy milyen mérkőzés is lehetett valójában. Macus leírásával teljes mértékben egyet értek: \" Gyuresz az az elvégzett heti munka és ...\". Gyuresznek ha csak az NB I. munkáját nézzük igenis bizonyította (idáig), hogy ért ahhoz amit csinál, hiszen az eredmény a legjobb mutatója az eddig elvégzett munkának. Most került fel a csapat és a középmenyőnybe nagyon könnyen be is kerülhet. Hangsúlyozom: nem a kiesés ellen küzdenek, hanem egy igenis előkelő helyért ugyanúgy mint a Siófok.Nem olyan csapatot hozott össze aki bekerül és a bajnokság végén kiesik. Erre van néhány közeli példa. Szerintem nagyon szépen összegyurta a régieket az újakkal és ennek az eredménye a jelenlegi kedvező pozició.Ha azok a gyengének nevezett játékosok minden meccsen dobnának 4, 7, 11 gólt én is meg lennék elégedve velük mindig. Az Újvárosnak 36 gólt dobtak. Azért az nem semmi.Igaz az is, hogy ugyanannyit kaptak is, de a mérkőzésen 72 gól esett. Ebből én arra következtetek, hogy pörgős meccs lehetett. Az elején volt a baj ahol túl sokat kaptak, mert még nem érezték egymást, voltak akik biztosan féltek az ellenfelektől. Mára már ez nem mondható el ezt \" kinevelte \" Gyuresz a lányokból. Ez is részéről nagy munka és siker -szerintem. Látni a lányokon, hogy egyre jobbak, akarnak győzni és oda is teszik mnagukat rendesen. Azt is látni kell, hogy 1 - 2 játékos gyenge az első osztályhoz és helyettük erősíteni kell. Ezt a tulajdonos biztosan meg is fogja tenni, hoszen ez neki is érdeke. Ahogy javult a lányok játéka, úgy növekedett a szurkolók száma is. Ha ez nem eredmény a lányoktól és edzőjüktől akkor micsoda??? Nagyon örülök annak is, hogy a szomszéd \"vármegye\" Siófok is becsülettel játszik és küzd minden mérkőzésen. Ők sem vallottak szégyent és csak elismeréssel szólhatok róluk is. Két olyan új csapat akik mindent megtesznek, hogy huzamosabb ideig az első osztály tagjai lehessenek. Én csak gratulálni tudok mind a két újoncnak de főleg a Veszprémnek és kívánom, hogy ne legyen igaza Gyuresaznak a 20 pontra, hanem legyen 21 esetleg 22. HAJRÁ VESZPRÉM HAJRÁ LÁNYOK MINDENT BELE. MUTASSÁTOK MEG KIK IS VAGYTOK IGAZÁN.
sakec2010. március 14. 11:51
Kedves hisdefgn stb... nevü hozzászóló már a neved is sejteti, hogy az abc betüit könnyebb egymás után leütnöd mint kitalálni egy mindenki számára természetesnek tünő nevet. A lényeg, hogy én ott voltam e mérközésen és láttam a küzdelmet. Először nem értettem a hozzászólásodat mert akiket kritizáltál azok a lelküket is kitették azért, hogy amit ebből a meccsből ki lehet hozni azt ki is hozták. Igaz hibáztak is de ez mindig benne van a játékban. Szinte cserék nélkül, fáradtan, lázasan is helyt álltak egy olyan csapat ellen ahol öt volt válogatott játékos is szerepelt. Szerintem jól játszottak a lányok és nem érdemlik meg az általad felhozott kritikákat. Egyébként Te biztos a veszprémi meccsen voltál?
lajos2010. március 14. 11:47
\"Kiss B\" én viszont láttam a padon ülő lányokat játszani, sajnos akkor most más lett volna az eredmény. Ez bármennyire fáj neked ez tény.
zozo2010. március 14. 10:42
Ha Veszelinél ez a gyenge játék (11 gól), akkor én kibékülnék mindig evvel a \'gyenge\' játékával. :)
Tamás2010. március 14. 10:05
Biztos örül neki szegény Zubjuk, hogy az Ő nevében kritikázol. Főleg hogy a csapattársa volt a Gyurka.
macus2010. március 14. 08:08
Kedves Macus!!Mindössze azt nem értem miért kell egy meccset szinte ugyan azzal a garniturával végig játszani.Való igaz,nem láttam,és nem tudom a padon levő lányok mit tudtak volna hozzátenni a tegnapi meccshez.Egyébként olyan néven írok ahogy nekem jól esik.(Volt szerencsém látni látni Zubjukot játszani a Váév-Bramac SEben.)
Zubjuk2010. március 14. 07:55
Zubjuk! Aki egyébként nem vagy. Nagy kérdésem van a magyar betegséggel kapcsolatosan. Ebben a kiélezett helyzetben ami tegnap volt, kit kire cseréltél volna? Ugye nem átlovőre gondoltál? Szerintem a Gyuresz az elvégzett heti munka és a teszt mérkőzések alapján csak el tudja dönteni, hogy ki milyen feladatot képes elvégezni.
macus2010. március 14. 07:28
Gratulálok a lányoknak végig pergős meccsen igaz elég sok hibával /ezt a bírókról is elmondható/. Ábrahám betegen is teljesített, Veszeli volt a csapat legjobbja, Koszorús jól védekezett. Hajrá Veszprém nagyon kéne még 2 pont
zozo2010. március 14. 06:48
Hát szeritem már a normál kapus(jó) teljesítménnyel is nyerhetünk volna. A többit is lehet ragozni, ( tényleg) játékosokat, a bírókat . Szerintem örülni kell az 1 pontnak, készüljünk a következő egyre.
macus2010. március 14. 00:29
hisdfgn sdofhg 2010. március 13. 20:13:01 Hát a veszprémi meccs...érdekes volt.Az első félidőben az Újváros vezetgetett, aztán a második félidőt a Veszprém végig vezette.Ferlinget nagyon szeretem, de a végén bernataviciute-i szintre süllyedt, 10 mp-vel a vége előtt nem adta a labdát a szabaddobást elvégző veszprémieknek, majd a hátralévő két mp-t lepergették a bírók, mert Sári nem volt hajlandó 3m-en kívül állni, és nem állították ki. Amúgy nem a bírókon múlt összességében.Az Újvárosnak nincsenek kapusai, Radulovics ma gyenge volt, talán nem is lőtt átlövés gólt, Gáspár pedig nagyon hasznos védekezésben.A Veszprém: kapusteljesítmény nem volt, Veszeli gyenge volt, Ábrahám elvileg beteg volt, Gerstmárnál ma már az is csoda volt ha sikerült csapattársának passzolni. Smidéliusz elképeztően sokat lőtt, nagyon rossz százalékkal, és Ferling jóformán rájárt gólt lőni, ha 2, de legalább egy lépést előre lép Ferling közeledtével jobb eredményt is elérhettünk volna. Szélsőjátékunk nem volt, bár Földes Viki lőtt pár szép gólt. Koszorús védekezése miatt kiemelhető a Veszprémből, télleg jól csinálta ma.Nincs mese sokkal jobb játékkal győzhetünk Vásárhelyen és akkor nem lesz tétje a Fehérvár elleni meccsen, de ha lesz tétje akkor a csapatot képesnek érzem megverni simán itthon a Fehérvárt.
hisdfgn sdofhg2010. március 13. 22:43
A handball-on - hisdfgn sdofhg \" szakértő véleménye:Hát a veszprémi meccs...érdekes volt. A Veszprém: kapusteljesítmény nem volt, Veszeli gyenge volt, Ábrahám elvileg beteg volt, Gerstmárnál ma már az is csoda volt ha sikerült csapattársának passzolni. Smidéliusz elképeztően sokat lőtt, nagyon rossz százalékkal, és Ferling jóformán rájárt gólt lőni, ha 2, de legalább egy lépést előre lép Ferling közeledtével jobb eredményt is elérhettünk volna. Szélsőjátékunk nem volt, bár Földes Viki lőtt pár szép gólt. Koszorús védekezése miatt kiemelhető a Veszprémből, télleg jól csinálta ma. Nincs mese sokkal jobb játékkal győzhetünk Vásárhelyen és akkor nem lesz tétje a Fehérvár elleni meccsen, de ha lesz tétje akkor a csapatot képesnek érzem megverni simán itthon a Fehérvárt. Hurrá!! Ez aztán a szurkoló :((
pixelus2010. március 13. 22:37
Gratula a lányoknak, nagyon jót meccseltek! Élmény volt nézni a játékot! A játékvezetésről pedig no comment!
sziszto2010. március 13. 22:23
Jó meccs volt, megnyerhettük volna, de el is veszíthettük volna. Kár, hogy nem lehet tisztán lejátszani ma Magyarországon egy meccset, ezért kapjuk ugyanezt vissza külföldön is. A döntetlen egyébként reális. A Fehérvárat meg kell verni itthon!
Zolee2010. március 13. 22:21
Először is GRATULÁLOK A CSAJOKNAK!! Nyerhető meccs volt, de a végén -2-nél 5 perccel a lefújás előtt nem sokan gondolták, hogy lesz ebből legalább 1 pont. Ők hittek benne, ez a lényeg. S még mielőtt nekiállna pár fórumozó sarat dobálni Ferlingre, amiért nem adta oda a végén a labdát, hasonló helyzetben ugyanezt tett volna bármelyik veszprémi játékos. Vásárhelyen nehéz lesz, de a Fehérvár ellen sok-sok szúrkoló támogatásával meglehet a középmezőny. HAJRÁ VESZPRÉM! HAJRÁ CSAJOK!
Tamás2010. március 13. 20:25
Sajnálom hogy \"csak\" x lett a meccs,mert a látottak alapján akár meg is lehetett volna nyerni a mérközést.Kár hogy az edző nem mert cserélni bizonyos posztokon,úgy látszik ez magyar betegség.7-méteres lövésnél azért nem ártana ha a kipatanóra is maradna ott egy ember...
Zubjuk2010. március 13. 20:22
A nagy izgalomban már számolni sem tudok. Most van 18 hódon legalább 1 és itthon kettő az 21. A mostanival lett volna 22.
sakec2010. március 13. 19:50
Nagyon sajnálom azt a hajszálat. Így Gyuresznak lesz talán igaza (20 pőont) ? Én 22 számoltam és ebből elment most 1. A remény még megvan, Hóüdon 1 és itthon kettő az = 22. Majd meglátjuk.
sakec2010. március 13. 19:47
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook