Több száz versenyző érkezik
2010. 03. 03. Németh Attila Forrás: veszpremjudo.hu, fotó: Melczer ZsoltA tavalyi sikeres rendezést követően szombaton újra Veszprémben cselgáncsoznak a régió legjobb sportolói.
A Domonkos László Veszprém Judo és Szabadidő Közhasznú Sportegyesület 2010. március 6-án rendezi meg Veszprémben a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnokában az év első regionális rangsorversenyét. A sportági seregszemlét a klub névadójának, a veszprémi judosport megalapítójának emlékére rendezik meg harmadik alkalommal.
A tavalyi év sikeres versenyrendezését elismerve az Észak-Dunántúli Regionális Judo szövetség elnöksége úgy döntött, hogy hosszú távra Veszprémnek adja a verseny rendezését.
2009-ben 240 cselgáncsozó küzdött meg az érmekért, helyezésekért nemcsak a régió 5 megyéjéből, hanem több budapesti klubtól is érkeztek versenyzők, sőt egy román klub is ellátogatott a versenyre.

A rendezési jog odaítélésében nagy szerepet játszottak a veszprémiek 2009-es remek eredményei is: 3 országos bajnokot ünnepelhetett városunk, és számos nemzetközi sikert is elkönyvelhettek a veszprémiek.
2010-től egy kezdő csoportot indított az egyesület, az edzők felkeresték az iskolákat, ahol tornaóra keretében népszerűsítették a sportágat. A toborzás eredménye, hogy a két edzéshelyszínen több mint 20 sportoló kezdte meg az edzések látogatását.
A szombati seregszemlén diák, serdülő és ifi versenyzők lépnek tatamira, 10:00-kor tartják a rendezvény hivatalos megnyitóját, majd a rövid szabályismertetést követően kezdődik is a verseny. A küzdősportok kedvelőinek érdemes kilátogatni a Vetésibe, ahol egész nap, négy tatamin zajlanak küzdelmek.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Arany és bronzérem a Taekwon-do EB-n
- CENTRUM-os sikerek a birkózók rangsorversenyén
- Kiváló várpalotai eredmények a Taekwon-do Diákolimpiáról
- Mozgalmas judo tavasz
- Megküzdhet az olimpiai kvótáért
- Népes mezőny gyűlt össze
- Sikeres Dan vizsgát tettek
- Pontszerzés a zágrábi Európa Kupán
- Újabb fényes érmek az Acélvárosból
- Aranyeső az ifjúsági OB-n