Színvonalas meccset játszottak

Egy második félidei rövidzárlat eldöntötte a mérkőzést, nagyot küzdöttek a veszprémi lányok, a váciak tíz hetest dobhattak.

Az élmezőny stabil tagjának számító váci csapatot fogadta a Veszprém Barabás KC vasárnap este. Villámrajtot vettek a mieink, Smidélusz Júlia, Földes Kata és Ábrahám Szilvia találataival 3:0-ra vezettek a Barabás-lányok. Öt és fél perc után tudott először gólt lőni a vendég együttes Farkas révén, köszönhetően a fegyelmezett veszprémi védekezésnek és Lengyel Edit kiváló kapusteljesítményének. Ábrahám újabb találatával 4:1-re vezetett a VBKC, így a váciak mestere, Németh András időt kért.

A folytatásban rendezték a soraikat a vendégek, 5:5-nél sikerült is kiegyenlíteniük, bár azt meg kell jegyezni, hogy egyetlen akciógól mellett Tóth Tímea három büntetőjével sikerült ezt elérniük. Földes Kata révén újra átvette a vezetést a Veszprém, de a vendégek fordítottak, és fokozatosan növelték az előnyüket, miközben minkét oldalon remekeltek a hálóőrök. Smidéliusz és Veszeli még fel tudta hozni a hazaiakat egy gólra (9:10), de Temes találatával már hárommal vezettek a vendégek (9:12), így Gyurka János is időt kért.

Jót tett a mieinknek is a rövid szünet, Veszeli, Smidéliusz és Ábrahám révén felzárkóztak egyetlen gólra (12:13), majd jöhetett a három kiállítást is hozó félidei hajrá. Először Ábrahám kapott két percet, ráadásul hetest is lőhetett a vendég gárda. Hoffmann Kitti jött be a büntetőhöz, és sikeresen hárította is Tóth Tímea lövését. Ezt követően Vaszari durván szabálytalankodott Földes Katával szemben, így ő is leülhetett két percre, majd a sértettet is leküldték a játékvezetők egy kevésbé súlyos szabálytalanság miatt.

Az emberelőnyt kihasználták a vendégek, és elhúztak néggyel, de az utolsó percben Földes Kata harcosságának köszönhetően egy gólt sikerült lefaragni a veszprémi hátrányból még a szünet előtt. (13:16) Összességében nem lehetett panaszunk az első félidőre, végig partiban volt a csapatunk, és volt több remek egyéni teljesítmény is.

 A második játékrész – az elsőhöz hasonlóan – veszprémi szemmel jól indult, egy perc alatt két gólt is szerzett a csapat Veszeli és Ábrahám révén. (15:16) Egyenlíteni azonban nem sikerült, és a rutinos váciak gyorsan megnyugtató előnyre tettek szert. 17:22-nél öt gól volt a vendég előny, Veszeli tudott egyet faragni a hátrányból, de 18-nál megakadt a veszprémi gólgyártás, és közel nyolc percig érintetlen maradt a váci kapu. Az eredmény tízgólos vendég előny lett (18:28), de a váci teljesítményt némileg beárnyékolja az, hogy amelyik támadásból nem sikerült gólt szerezniük, ott kaptak egy hétméterest, így a hat szerzett gólból három büntetőből született.

Bármilyen következtetés levonása nélkül álljon itt néhány statisztikai adat: az egész mérkőzésen a váciak 10 büntetőt lőhettek, míg a veszprémiek csupán hármat. A mieink mind a hármat értékesítették, a másik oldalon viszont az enyhén szólva sem szimpatikus játékos benyomását keltő Tóth Tímea kettőt is hibázott, a másodiknál egy nagyképű ejtéssel próbálkozott, de Hoffmann Kitti résen volt.

Az említett szituációt két veszprémi gól előzte meg: Gerstmár Renáta remek, lapos lövése és a védőspecialista, de ezúttal támadásban remeklő Koszorús Katalin egyéni akciógólja. (20:28) Smidéliusz negyedik találata után váci időkérés következett, a mérkőzés végkimenetele vendég szempontból nem forgott veszélyben, de Németh Andrásnak véget kellett vetnie néhány váci játékos linkeskedésének.

Veszeli és Gerstmár újabb találatait követően Földes Viktória is feliratkozott a góllövőlistára (25:31), miközben a lelkes hazai szurkolótábor minden egyes veszprémi találatot megünnepelt. Végül hét góllal nyertek a vendégek (27:34), a mutatott játék és a lőtt gólok száma miatt sincs szégyenkeznivalója a Barabás-lányoknak. A rutin és a játékerő is a váci együttes mellett szólt, de a fejlődés jelei mérkőzésről-mérkőzésre meglátszanak a veszprémi csapaton. Most lesz csak igazán izgalmas a bajnokság, hiszen a nagy ellenfelek következnek. Két hét múlva az egyik potenciális kiesőjelölt – de időközben folyamatosan erősítő – Kiskunhalas otthonába utazik a VBKC természetesen a két bajnoki pont begyűjtésének reményében. 

Mérkőzéstükör

- Az előzmények miatt nem tudtunk ráhangolódni a mérkőzésre, a délutáni kézilabdameccs miatt nem tudtunk bejönni időben a terembe. Meglepett minket, hogy ilyen sok ember volt, ezért nem tudtunk a feladatunkra koncentrálni. Rosszul kezdtünk, a második félidőben volt egy olyan szakaszunk, ami a mi igazi játékunkat mutatta, utána bántott, hogy elkezdtünk szórakozni, de a győzelmünk szerencsére biztos volt. Korábban nem fordult elő, hogy így leengedett volna a csapat, ezért is ilyen jó a gólkülönbségünk – mondta Németh András, a Vác edzője. (fotó: www.vacinkse.hu) 

- Feszült hangulatban, de nagyon koncentráltan, jól kezdtünk, vezettünk is, de egy ilyen mérkőzés 60 perc koncentrációt, odafigyelést és a stratégia pontos betartását igényli. Az első félidő második felében elkövetett technikai hibáinkból adódóan leindított minket a Vác, majd újra felzárkóztunk, kiélezett volt a küzdelem. A második félidőben ismét jól kezdtünk, jó volt a védekezésünk és a kapusteljesítményünk, feljöttünk egy gólra, viszont a hétméteresekkel nem tudtunk mit kezdeni. Több száz százalékos ziccert is kihagytunk, ami megbosszulta magát. Az összekovácsolt előny birtokában a Vác nyugodtan kézilabdázhatott, a támadás szervezésében egy kicsit tanácstalanná váltunk. A csapatunk fejlődését igazolja, hogy a Vác az 52. percig gyakorlatilag csere nélkül, ugyanazzal a sorral játszott. Van még vissza négy forduló, én nagyon bízom benne, hogy sikerül hat pontot szereznünk. Ebből a mérkőzésből erőt kell merítenünk, tanulnunk kell, ugyanezeket a hibákat nem szabad elkövetnünk, ugyanilyen feszült figyelemmel, koncentrációval és elszántsággal kell pályára lépnünk, és könyörtelenül be kell gyűjtenünk a pontokat, hiszen égető szükségünk van rá. A szurkolóink biztatására óriási szükségünk lesz, és bízom benne, hogy meg tudjuk hálálni ezt a bizalmat – értékelt Gyurka János, a VBKC mestere.

- Ha értékesítjük a helyzeteinket, nem hibázunk ennyit, akkor sokkal szorosabb lehetett volna a mérkőzés. Ebben kell még sokat fejlődnünk és tanulnunk, meg kell szereznünk a kellő rutint és tapasztalatot. Örülök, hogy öt gólt tudtam lőni a volt edzőm csapatának, de még nekem is nagyon sokat kell fejlődnöm – mondta Smidéliusz Júlia, a VBKC átlövője.

Veszprém Barabás KC – Váci NKSE 27:34 (13:16)

VESZPRÉM: Lengyel - Földes K. 4, Smidéliusz 5, Gertsmár 5, Ábrahám 4, Veszeli 7 (3), Horváth. Csere: Hoffmann (kapus), Koszorús 1, Földes V. 1, Szabadfi, Bognár
Edző: Gyurka János
VÁC: Herr - Baross 3,, Farkas 4, Temes 7, Uhraková 2, Tóth 12 (8), Vaszari 1, Csere: Juhász (kapus), Borkowska 4, Bagócsi, Klivinyi 1
Edző: Németh András

Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 10/8

 

Hozzászólások

Kiss Béla azonos a Bíró Bélával?
macus2010. február 24. 14:04
Kiss Béla elinditott egy lavinát,teljesen feleslegesen!Kint vagyok minden meccsen és meggyözödésem hogy ez a csapat jó úton jár köszönhetöen GYurka Janinak!Az utánpotlás nagyon fontos csak még nincs itt az ideje hogy bár kit is be lehessen épiteni a cspatba.CSatlakozom az elöttem szolokhóz,nem kell kritizálni a játékosokat föleg nem két olyan játékost aki nagyon sokat tett a cspatért,Veszeli kimagasló teljesitményt nyujt egész évbe Ábrahám pedig szerintem válogatott formába kézilabdázik,ök is emberek nem lehet mindig kimagaslot nyujtani!Biztassuk az egész csapatot és természetesen a fiatalokat hogy vegyék fel az elsöosztályú ritmust ami szép lassan elkezdődőtt,gondolok itt Smidéliusz Júlira aki egyre jobban és bátrabban játszik!kiemelné még a kapusokat nagyon sokat fejlödtek és a védömunkát végzö Koszorús,SZabadfi kemény munkáját a falba!DE természetesen az egész csapatot beleértve a vezetöke is akik mindent megtesznek acsapatért!Bitassuk szurkoljun ne szidju a lányokat hanem támogassuk a magunk modján!HAJRÁ VESZPRÉMI LÁNYOK!!!!!!!
kairo2010. február 24. 09:33
Jelzem én már voltam serdülő meccsen.A serdülők 13-14 évesen játszanak a vendég 16-17 évesek ellen. Rengeteget küzdenek, edzenek és ennek szépen meg is lesz az eredménye, ha korosztályban összeérnek az ellenféllel. Jelenleg a +2,3 év és a +10 kg túl sok. De teszik a dolgukat, annak ellenére, hogy jelenleg az egyedüli sikerélményük, ha a dobott góljaikat meccsről-meccsre növelni tudják. Tehát lehet örülni, az utánpótlás jó úton halad.
mm2010. február 24. 08:28
T.Kiss Béla!Árulja már el végre, mi a baja a Veszprémhez igazolt játékosokkal? Mert,hogy valami nagyon csípi a szemét az biztos. Nem játszanak jól?, nem megfelelő a magatartásuk, a teljesítményük?, lazsálnak? nem tesznek meg mindent a csapatért, az eredményért? vagy mi a bánatos baja van Önnek drága Kiss Béla? Mert fórumozni azt nagyon szeret: 2010. február 15. hétfő, 20:51 (Kiss Béla) A kiemeltek:HOFFMANN, SMIDÉLIUSZ, GERTSMÁR, HORVÁTH, MOCSAI A képen viszont Ábrahám szerepel! A többiekről nincs kép, kedves szerkesztő? Mi váltja ki Önből ezt a mérhetetlen ellenszenvet? S ha már hölgyekről van szó,hát ugye senki sem szereti, ha öregítik! Veszeli-így és nem dupla W-vel, ahogy Ön írta-nics még 32-majd lesz kedves Béla, és Ábrahám szintén majd csak 8 hónap múlva lesz 27- ez hölgyeknél igen komoly idő, ha már a korukról van szó Uram!! Valószínüleg a vezető edző és a vezetőség nem tartja Őket öregnek, ha már egyszer leigazolták Őket! Tisztelt Kiss Béla! Mi a baja Magának?
pixelus2010. február 23. 21:42
T. Béla!Ezeket a magasztos szavakat, a médiában nap mint nap, hangoztatja valaki. Csak hát, ha egy csapat, ha ki akar kerülni, a futottak még kategóriából: erősít. S ha Ők adják, a megélhetést jelentőt, joggal várnak el érte teljesítményt. Saját nevelésü játékos elvétve, magyar még csak-csak akad, a mai mezőnyben. Ebben is élenjár, a Barabás kc. Az előző bajnokságban, volt egy igen jó honlapunk, mely hozzánk szólt. Hétről-hétre, tudósítások voltak benne, az aktuális eredmény kialakulásáról, riportokkal. Még szinte hallom, az akkori hősők nyilatkozatait. De senki sem kérdőjelezte meg, Zita és a többiek hozzáállását. És senki-sem mondta, hogy még a csapból is Ők..... De hát van egy módja, az aréna teltházzá alakításának. Ez a példa előttünk van: MKB Veszprém, ill. Győr. S ha már megy a szekér, akkor lehet beépíteni, egy-egy tehetséget. Életkorra hivatkozik....., tehát mert öregek: mehetnek, de Őn volt e már a Barabás ifi- vagy serdülő meccsen? Helyettük-Kit? De az-az igzság: senki sem próféta, a saját hazájában.
ti-ji2010. február 23. 20:07
Kedves szurkoló társaim!Egy dologban azért egyet értünk, remélem! A magyar kézilabdának, magyar, saját nevelésű játékosokra van szükség. Olyanokra, akikben még benne van a fejlődés lehetősége. Ezeknek a játékosoknak viszont meccsekre van szükségük! Kedves tj! És mi lesz, ha ők mennel el? Kellenek az NB/1-ben már tapasztalatot szerzett idősebb játékosok, de a helyi utánpótlásnak is lehetőséget kell adni, fel kell építeni!Ábrahám 27 éves, Weszeli 32! Igen, most még ők adják a jelen nagyobb százalékát, de reméljük a fiatalok is követik őket! Érdemeiket senki nem vitatja, hiszen aki így tesz nem látott egy meccset sem, és nem ismeri a góllövőlista állását sem! Én csak arra utaltam, hogy igen is emeljük ki a \"többieket\" is, ha jól játszanak! Kell nekik is biztatás!
Kiss Béla2010. február 23. 18:53
Miről beszélünk!!!!!!!EZ ELSŐ OSZTÁLY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Ottó olyan játokosokat talált meg akik nélkül kiesés ellen harcolnánk!Azért mert volt egy gyengébb meccsük?Ha a veszprémnek magasabb céljai vannak igen is erősiteni kell!!!!!A múlt szép volt de elöre kell nézni jobb csapatott kell épiteni!Valjuk be öszintén öt hat játékos nem elsö osztályú!!De rengeteget fejlödtek és nagyon szurkolok nekik hogy a nyolcba legyenek!!biztassúk öket és ne azzal foglalkozzunk ki mennyit szerepel a sajtoba,tévévbe,újságba!HAJRÁ VESZPRÉM!!!!
abba2010. február 23. 11:07
Én próbálkoztam már a honlapon , van is fórum, csak kissé bonyolult használni. Ajánlanám ezt a fórum formát oda is.
attila2010. február 23. 08:19
Csak egy ötlet. Látom több visszatérő szurkoló is jelen van minden meccs után. Nem lenne érdemes a lányok weboldalán fórumozni? (www.veszprembarabaskc.hu) Igy egyhelyen tudná megosztani a véleményét, hozzászólását mindenki és a weboldal is jobban \"pörögne\" a kézis életben.
mm2010. február 23. 08:11
Érdemes elolvasni......./h..p://naplo-online.hu/sport/20100222_vihar_elotti_csend/Így ír benne, /Többen is megszeppentek a lehetőségtől, elsősorban a két exváci Veszeli Judit és Ábrahám Szilvia igyekezett a vendégek portását, Herr Orsolyát naggyá tenni. / a Szerző: Novothny Ottó. ......név szerint kiemelve megállapítja, hogy elsősorban az emlitett két sportoló igyekezett,.....hát ez azért durva!
jules2010. február 23. 00:05
Örömmel olvastam a Napló online.hu-n, hogy a mérkőzésen jelen volt az egykori neves testvérpáros egyik tagja Tóth-Harsányi Katalin is. Én még emlékszem a játékukra. Szeretném ha a mostani csapatból is kialakulna egy olyan jó együttes mint az Ő idejükben volt a Veszprémi női csapat. Elnézést kérek a többiektől de bennem ez a két név maradt meg a Katali és a Borbála.
sakec2010. február 22. 23:30
T.Kiss Béla!Azt hiszem felesleges \"kiemelést\" tennie. Minden elismerésem az NB I. kiharcoló játékosoknak, csak az NB I. nem másodosztály. Szerintem ezt a vezetőség is tudta, mérlegelte- s igazolt játékosokat,akik szerény megitélésem szerint hozzá tettek valamit játék tudásukkal, akarásukkal a csapat remek helyezéséhez. Csak gratulálni tudok az egész csapat teljesítményéhez!! Szerényen szeretném felhívni kedves figyelmét: Veszeli Judit 127 gól -ezzel a teljesítményével II. helyen áll az NB I. góllövő listán, Ábrahám Szilvia 80 gól (14 hely), Gertsmár Renáta 74 gól, de Önnek maradéktalanul igaza van!?
pixelus2010. február 22. 21:55
Nagy butaság ez a régi lányok és a most érkezők história. Ha megemlítik egy lány nevét, egy másik szimpatizáns megsértődik. Ők együtt egy csapat, meg kell dícsérni, ha valaki fejlődik vagy jól játszik és pont. Biztosan lesznek távozók és érkezők is, úgy mint másik csapatoknál, szerintem amint fixálódnak a dolgok, időben mindent megtudunk. HAJRA CSAJOK!!! HAJRÁ CSAPAT!!!!
macus2010. február 22. 21:24
Tisztelt ti-ji! Senki nem vonja kétségbe az ide igazolt játékosok fontosságát,csak a szurkolók többsége, akik már régóta figyelemmel követik a csapat mérkőzéseit,nem értik, hogy a régi játékosokról miért nem esik egy szó sem.Pedig ha ők nincsenek, Veszprémben nincs NB1.Ezért gondolom én, és még sokan mások, hogy méltatlanul kevés szó esik róluk a médiában.Gondolok itt Smidéliuszra, Weigelre, Lengyelre, és még lehetne sorolni.
xy2010. február 22. 21:20
T. Kis Béla! Őn is egyike azoknak, hozzá szólásából megitélve, akik a régi Betonnak, és az akkori játékosoknak szurkol többed-magával, így beleértve engem is. Igen, az akkori játékosok, kezdik felvenni az NB1 ritmusát. De ne felejtsük el azokat se, akik ide igazoltak, és akiket Őn, még csak meg sem emlit. Végül is, szerintem játékuk nem volt semmi! Hiányukat, megéreztük volna. És mi lessz velük? Tudtommal, lejár a szerződésük, és aztán? Például, beállót keres két nemzetközi kupában induló hazai gárda. Elengedjük? Erősítünk? Céljaink? Jó lenne, már a jövőről is, valami extra.
ti-ji2010. február 22. 20:21
Olvastam a Vác edzőjének nyilatkozatát amin sokad magammal és igencsak felháborodtunk. Tudtam, hogy „nagy az arca” ! de hogy ennyire azt már nem gondoltam ! 1. Az előzmények miatt nem tudtunk ráhangolódni a mérkőzésre : Megzavarta a nagy Vácot az, hogy 15 órakor az ARÉNÁBAN a fiúk nemzetközi mérkőzést játszottak ? Vajon miért ? Nem odahaza hangolódnak a mérkőzésekre, hanem a meccs előtt 30 perccel ? 2. A délutáni kézilabda meccs miatt nem tudtak bejönni a terembe ! Ha nem vette volna észre akkor nem teremben készültek játszani, hanem egy stadionban, nem is akármilyen stadionban, pontosabban ARÉNÁBAN amivel a nagy Vác jelenleg nem büszkélkedhet !!! 3. Meglepett bennünket, hogy ilyen sok ember volt. (Én a női mérkőzésre értem ezt a kijelentést, mert a női mérkőzésről nyilatkozott) A butasága itt is kidomborodik. Egy korrekt és intelligens edző azt mondta volna, hogy : Nagyon örülök, hogy az újonc Veszprémnek ilyen nagy létszámú szurkoló tábora van. De biztos vagyok abban is, hogy nem csak azért jöttek ki ilyen sokan, hogy csak a saját csapatuknak drukkoljanak, hanem kíváncsiak a Vác csapatára is amelyik szárnyal a bajnokságban és további sikereket kellet (Pl: mint Mátéfi Esztert tette a második mérkőzésünkön) volna kívánjon, mint más korábban nyilatkozó edzők tették. 4. … és ezért nem tudtunk a feladatunkra koncentrálni : Egy ilyen nagynak képzelt csapatot mint a Vác, megzavar egy olyan esemény, hogy az ellenfélnek, akit egyébként a hazai csapat szurkoló tábora megzavar a jelenlétével, akkor ez nem egy biztos lábakon álló csapat, ez csak egy imitáció ! Kellene már akkora rutinja legyen egy ilyen, a bajnokságban előkelő helyen álló csapatnak, hogy kívül tudja tartani magát ezektől a dolgoktól és összpontosítani, koncentrálni tudjon a mérkőzésre !!! 5. De a győzelmünk biztos volt. Szerintem itt igazat mondott ! Egyáltalán nem forgott veszélyben a győzelmük. Erről a bírók gondoskodtak, hiszen az újonc Veszprém 4 góllal vezetett a nagyra tartott és válogatott játékosokkal tűzdelt Vác előtt és ezt akadályozták meg a szabályosnak egyáltalán nem mondható bírói döntéseikkel. Ha a Váciak nem tudtak gólt dobni, akkor hetest adtak nekik és jogtalanul kiállították a Veszprémi játékosokat ezzel meggyengítve a hazai csapat egységét és a ritmusból történő kizökkentését.. 6. Korábban nem fordult elő, hogy így leengedett volna a csapat, ezért is ilyen jó a gólkülönbségünk. Nem azt mondja, hogy a Veszprém nagyon felkészült belőlük és nagyon megnehezítette a győzelmüket, hanem, hogy kiengedett a csapata. Felháborító!!! Még ha ez igaz is lett volna, akkor is az ellenfél csapatát fel kellett volna építenie, önbizalmat adni nekik és nem lekicsinyelni, mert ezzel az edzőjük munkáját is semmibe veszi. A gólkülönbségük sem azért olyan jó, mert a csapata osztályon felüli, hanem külső körülmények eredménye az. Lásd. Hódmezővásárhely minkét mérkőzésének eredménye és nyilatkozatai. Remélem a Békéscsaba felkészül belőlük, mint erősebb csapat és ők jönnek ki a csatából győztesen.Gratulálok a LÁNYOKNAK, mert mindent megtettek, hogy megnehezítsék a Vác győzelmét. Az edző Gyuresznak a csapat remek felkészítését. A szurkolóknak, pedig a bíztatást a drukkolást és a mérkőzés végén a hálát a vastapsot az állva ünneplést ami a Veszprémi lányoknak szólt és nem a győztes Vácnak !!!!!. ITT IS BEIGAZOLÓDOTT, HOGY A BÍZTATÁS MILYEN FONTOS A LÁNYOKNÁL IS !
sakec2010. február 22. 20:13
Én is gratulálok, de könyörgöm a ziccereket be kell lőni! A bírók olyanok, amilyenek, a Vác rutinosan erőltette a büntetőzést, mert a Tóth Timi gólerős 7-es lővő. Ma már nagyon sok csapat és játékos nem a játéktudás, hanem a színházi teljesítmény fejlesztésére hajt, a bírók meg - tisztelet a kivételnek - ezt szeretik nem észrevenni és felvállalni.De ez nem mentesít a tiszta helyzetek ki nem használása alól. Nem kell az ellenfél kapusából hőst csinálni, még ha Herr Orsiról van is szó. Ezzel a hétről-hétre jobb teljesítménnyel be kell tudni jutni a 5-8 helyre! Hajrá lányok!
mm2010. február 22. 14:00
Szerintem mindenkit ki lehetne emelni név szerint. De ahhoz, hogy gól szülessen azt valakinek ki kell dolgoznia. Ezért csapat játék a kézilabda is. Egyébként valóban, s egyre inkább nagyokat véd Ditke.Kis Kata pedig nagyon ügyes, Smédéliusz pedig egyre inkább belejön az NB I-be. Őt már nem lehet a kezdők közé sorolni.
sakec2010. február 22. 13:33
Én ,azért kiemelném Lengyelt, Földes K.-t és Smidéliuszt!
Kiss Béla2010. február 22. 11:47
Gratulálok lányok a játékotokhoz ! Nagyon jól játszodtatok. Parádés kezdés és után felhozták a Vácot a bírók, de nem adtátok fel. Becsülettel küzdöttetek és ha nincs ez a bírói segítség -szerintem- 1-2 góllal nyerhettetek volna. Mindenesetre megleptétek rendesen a Vácot. Az edzőjük nagyon ideges volt. Nem erre számított. Nagyon meg kellett küzdeniük minden gólért. Köszöm a csapatnak, nagyon jó mérközést láttam. Gartulálok mégegyszer. Mindenki nagyon jól játszott. HAJRÁ VESZPRÉM HAJRÁ LÁNYOK !!!
sakec2010. február 22. 09:34
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook