Javítási lehetőség a Budafok ellen
2010. 02. 11. Rónai TamásPénteken este a Budafok-Csepelt fogadja a VESC kosárcsapata a Vetési Albert Gimnáziumban.
A veszprémiek egy hete a Budapest Honvéd otthonában szenvedtek meglepő vereséget, de az utolsó negyedben mutatott játék alapján megérdemelt volt a Honvéd győzelme.
A mostani vendég, a Budafok-Csepel gárdája az elmúlt fordulóban a Veszprém nagy riválisát, a Nagykanizsát fogadta, és szoros összecsapáson végül 13 pontos vereséget szenvedett.
A VESC ebben a szezonban 8 mérkőzést játszott hazai pályán, ebből hetet megnyert - csak a listavezető Bonyhád tudott győztesen távozni-, míg a Budafok 7 idegenbeli összecsapásából csak kétszer került ki győztesen. A tabellán a hazaiak a harmadik helyet foglalják el, míg a vendégek a kilencedik helyen tanyáznak.
Az NB1/B története során eddig kilenc mérkőzést játszott egymással a két csapat, nyolc veszprémi győzelem mellett mindössze egyetlen vendégsiker árválkodik. A két gárda őszi mérkőzésén is a Veszprém diadalmaskodott 90-66 arányban.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Jubileumi 10. Hoops Starz streetball
- Győzelemmel zárták a szezont
- Tiszai vereség
- Kosaras nyílt nap és toborzó
- Ismét a Kecskemét volt jobb
- Elfogytak a végére
- Csoda Debrecenben!
- Itthon ment el a párharc
- Megtört az idegenbeli átok
- Nem jutott a négy közé a VESC