Felkorbácsolták a siófoki hullámokat

SIÓFOK KC–VESZPRÉM BARABÁS KC 31–33 (16–17)

Izgalmas csatában, végig vezetve, megérdemelten győzte le a Balaton parti gárdát a Veszprém Barabás KC. A színészi teljesítmény és a játékvezetés sem tudott segíteni a Siófokon.

Telt ház előtt fogadta a Siófok csapata a veszprémi lányokat és lelkes szurkolótáborukat. Remekül kezdték a mérkőzést a vendégek, a fegyelmezett védekezésnek és Hoffmann bravúrjainak köszönhetően több mint hét percig érintetlen maradt a veszprémi kapu, támadásban pedig termelték a Barabás-lányok a gólokat, Ábrahám, Veszeli és a Földes-testvérek révén négygólos előnyre tett szert a csapat. (0:4)

Kovács vezérletével felzárkóztak a hazaiak (4:5), de – mint nagyon sokszor – jókor jöttek Veszeli góljai, amivel a 15. percre ismét négygólos volt a veszprémi előny. (5:9) A hazai oldalon Tóth vitte a hátán a csapatot, sikerült ismét egy gólra csökkenteni a siófoki hátrányt (9:10), de Veszeli három perc alatt hármat vágott, majd Ábrahám találatát követően Smidéliusz is feliratkozott a góllövőlistára. (10:15) A félidő hajrája a Siófoknak sikerült jobban, Barna és Kovács góljai tartották életben a hazai reményeket. (16:17)

A második játékrész elején felváltva estek a gólok, a veszprémieknél támadásban Smidéliusz, a kapuban Hoffmann remekelt, de fontos gólokat szerzett Gerstmár és Veszeli is. Tíz perc után újra négygólosra duzzadt a vendég előny (20:24), ebben a periódusban el is dönthette volna a mérkőzést, a Gyurka-csapat, de sok hiba csúszott a játékba, az amúgy remekül teljesítő Veszeli büntetőt is hibázott, Bloj viszont felhozta a Siófokot. (23:24)

A mérkőzés nagy részében korrektül közreműködő játékvezetők az utolsó negyed órában az indokoltnál nagyobb mértékben szórták ki a veszprémieket, köszönhetően a hazai játékosok kiváló színészi teljesítményének. A Barabás-lányoknak viszont eltökélt szándékuk volt a mérkőzés megnyerése, amit ma este senki nem vehetett el tőlük. Kettős emberhátrányban is gólt tudtak szerezni, Horváth találata és Lengyel nagyszerű védései extázisba hozták a veszprémi szurkolótábort. (26:28)

A hajrában alig akadt olyan perc, amikor a vendégek teljes létszámban lehettek a pályán, Smidéliusz harmadik kiállítása piros lapot ért, de a lelátóról ő is tovább biztatta a csapatot. Lengyel tartotta formáját, és fantasztikusan védett, Ábrahám, Gerstmár és Veszeli pedig megdobta a győzelmet érő gólokat, így a végén még egy kihagyott büntető is belefért. (31:33)

Rendkívül fontos két pontot szereztek a lányok, feljöttek a hetedik helyre a tabellán, és ami a legfontosabb, élményszámba menő játékot produkáltak, ami hamarosan megtöltheti a Veszprém Arénát. Szerdán a bajnoki címvédő, Győri Audi ETO-t fogadják a lányok, ha győzelemre nem is, de a jó játékra mindenképpen számíthat a kilátogató közönség.


Megérte elutazni Siófokra

Mérkőzéstükör

- A helyzeteit jobban értékesítő csapat nyert teljesen megérdemelte – fogalmazott szűkszavúan Varga József, a Siófok KC szakmai igazgatója. (Fotó: siofokkc.hu)

 

 

 

 - Egy olyan csapatot könnyű irányítani, aki mindent maradéktalanul megtesz a pályán. Rendívül fontos volt, hogy az elején hét és fél percig nem kaptunk gólt, ez rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre. Arra készültünk, hogy a Siófok nyomását próbáljuk megtörni, és ez már az elején sikerült. Voltak töréspontjaink, de a kettős emberhátrányokban is tudtunk gólt dobni, mindig volt olyan játékos, aki túl tudta lendíteni a csapatot a holtponton. A támadásunk arra épült, hogy a Siófok hatos falában lévő két belső ember nem tudja lekövetni - a mélységi és oldalirányú mozgásokat, fontos volt, hogy ezt ki tudtuk játszani. Mindemellett a védekezésünk nagyon fegyelmezett volt, tudtuk, hogy kintről a Tóth Mari rendkívül gólérzékeny, a többieket pedig el kellett bizonytalanítanunk. Veszeli Judit a mai mérkőzésen is karmestere tudott lenni a csapatnak Gerstmár Renátával egyetemben, és Smidéliusz Juli is fel tudott nőni a feladathoz, ami erőt adott a többi játékosnak is. Mindenki hozzá tudott tenni a játékhoz, Horváth Viki és Földes Kata is rendkívül fontos gólokat szereztek. Végig a Siófok futott az eredmény után, amiben kulcsszerepe volt a kapusteljesítményeinknek is – értékelt Gyurka János, a VBKC vezetőedzője.

- Az elején óriási szükségünk volt a Hofi jó teljesítményére, nagyon jól kiegészítettük egymást. A végére ő egy kicsit elfáradt, én pedig bementem, és megfogtam, amit kellett. Nagyon készültünk erre a meccsre, mindenki beleadta szívét-lelkét, megállás nélkül hajtottunk. Szerintem nagyon jó meccset játszottunk, és a közönség is élvezte – mondta Lengyel Edit, a VBKC hálóőre.

SIÓFOK KC–VESZPRÉM BARABÁS KC 31–33 (16–17)

Siófok, 400 néző. V: Baranyai A., Szloska K.

Siófok: Lajtos – Sterbik 2, Szűcs V., Bloj 4, Valovics 3, Csuka 1, Szepesi, sserék: Scholtz (kapus), Kovács A. 8 (6), Tóth M. 7, Barna 3, Nagy R. 3, Kiss O., Vasas E.
Szakmai igazgató: Varga József

Veszprém: Hoffmann – Földes K. 4, Gertsmár 6 (1), Smidéliusz 4, Ábrahám 5, Veszeli 12 (5), Földes V. 1, cserék: Lengyel (kapus), Horváth V. 1, Bognár, Koszorús, Szabadfi
Edző: Gyurka János.

Kiállítások: 6, ill. 16 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 9/6

 

Hozzászólások

Azért a Sakec nem mondott butaságot a Györrel kapcsolatban. Én láttam a Hódmező- Györ meccset ahol a szurkolók buzditása belehajszolta a játékosokat egy olyan küzdelembe amelyben az utolsó percben még döntetlen volt. Más kérdés hogy a sportdiplomácia és nem a hazai pálya döntötte el az eredményt. lajos
Lajos2010. február 02. 10:59
Időn túli hétméteres, Geri kihagyja, majd megfordul és megy a csapathoz ünnepelni. Ez számomra felejthetetlen élmény marad! :)
Tamás2010. február 01. 19:35
Gratula lányoknak,és természetesen GYurka Jánosnak is nagyon nagy csata volt!Mindenki parádézot,Ábrahám SZilvi és Veszeli Judit ismét nagyot játszot,de természetesen mindenki oriásit nyujtott!!!!!HAJRÁ VESZPRÉM
abba2010. február 01. 18:16
Hát? Az elnökük és tulajdonosuk nagyon fel volt háborodva, ordított velük, eszméletlen ronda szavakkal illette őket. Amit nőknek lehet mondani mindenféle csúnyát. Leültette őket ott mindjár a meccs után a padra és jött a fekete leves. A biztonsági őrök meg annyire vigyáztak ránk mintha a fradi drukkerei lennénk.
fonti2010. február 01. 08:50
Aki ott volt be tudna számolni, h milyen balhé volt a a meccs után a Siófokiak háza táján?
Zoli2010. január 31. 19:32
Szerintem félreértettetek. Tudom én is, hogy a Győrt nem tudjuk megverni, sőt eddig az NB I-ben még döntetlent sem ért el velük szemben senki sem. Pedig vannak nálunk jobb és nevesebb csapatok is. Azért hívok szurkolni minél több embert, mert nekem sem mindegy, hogy 12-vel, vagy csak 9-el kapunk ki. Másodszor ha Ti lennétek most a lányok helyében és kimentek az Arénába amelyik kong az ürességtől, titeket az feldobna, doppingolna? Tudjátok jól, hogy egy erőteljes szúrkolással 2-3 gólt hozzálehet tenni a teljesítményükhöz. Ez a nem mindegy. Ha a nézőtér egyik felén teltház lenne az igenis doppingolná a lányokat. Nem hagynák cserben a szurkolókat. EZ BIZTOS. Nekünk nem a Győrt kell megverni, hanem a 4. helytől lefele lévőket. Ebben pedig van ráció. Legalábbis én úgy gondolom és remélem ebben egyet értünk sporikáim. Hajrá Veszprém, Hajrá Lányok, és szerdán mindenkinek jó szurkolást kívánok.
sakec2010. január 31. 17:00
Gyereke félreértettetek. A Győr szerintem is nagy falat, de ha sokan megyünk ki szurkolni akkor esetleg-ahogy írtátok - 10 alatt megússzuk. És ez nem mindegy. Túl vagyunk a felénél és még senki, nálunk jobb csapat nem tudta megszorítani, döntetlent elérni a Győrrel.Én is egy tisztes eredményben reménykedem. Üdv és jó szurkolást.
sakec2010. január 31. 16:20
Sakec !! A Győr más kávéház szóval ne csak magadat de mást se lelkesíts mert nagy lesz a csalódás ! Tamás a reális kb az az eredmény várható ! De hát miféle képességű csapatoknak nem rájuk kell figyelnünk és reménykednünk 1 jó és \"pontos\" eredmény elérésében .
thorb2010. január 31. 13:29
Sakec! Maradjunk a földön. Nekünk a Győr még pár évig nagy falat, hiába lenne telt ház. Nem tudom láttad-e őket élőben, de eléggé szembetűnik a magasság- és a súlykülönbség a két csapat között. Én nem vagyok pesszimista, de 40 alatti kapott gólnak és kevesebb, mint 10 gól kölünbségnek már örülnék. A tegnapi meccshez gratulálok a CSAPATnak!!! Idegtépő volt kivárni a neten a végeredményt! Már alig várom az estét, hogy megnézzem a tv-ben a mérkőzést! Mégegyszer: SZÉP VOLT CSAJOK!!! HAJRÁ VESZPRÉM!!!!
Tamás2010. január 31. 13:22
Nagyon szimpatikus \"thorb\" hozzászólása! Szerintem az első félidőben ide-oda tévedtek a játékvezetők, tudjuk, hogy ezzel mindig van probléma. Sokszor rájátszottak a siófoki játékosok, amit az elején nem ettek meg a bírók, viszont a végén oktalanul sokszor küldték le a veszprémieket. Mindettől függetlenül sportszerű volt a meccs, és a Siófoknak is voltak nagyon jó percei. Sok sikert kívánok nektek, remélem, hogy az 5-8. helyért még találkozunk! Szerintem a Fehérvár csatlakozik az utolsó hármashoz! Hajrá Veszprém, hajrá Siófok!
Zolee2010. január 31. 11:41
Ha szerdán leszünk EZREN, vagy még ennél is többen, akkor a Győr megfogható lesz szerintem. Az lenne csak az igazi meglepi. Próbáljuk meg közösen a lányokkal. Szerintem megvalósítható. HAJRÁ VESZPRÉM HAJRÁ LÁNYOK !!!
sakec2010. január 31. 11:24
Szép volt lányok!!Csak így tovább!!Remélem az Etó ellen megtelik az aréna!!!!!!:):)
Zubjuk2010. január 31. 09:48
Jobbak voltatok végig 2-4 góllal , gratulálok Siófoki szurkolóként . A bírói segítséggel nem értek egyet ami az oldalon felfedezhető! Ezzel a győzelemmel biztos 8-ba vagytok minden elismerésem ! Mint csapat nagyon együtt vagytok látszik a komoly szakmai hozzáértés ami sajnos nálunk nincs meg :(. Nekünk meleg lesz a pite ezzel a vereséggel hisz nehéz a sorsolásunk . Fehérváron kéne a bravúr Hunnia kötelező , így talán !! Még egyszer óriásit küzdöttetek és ennyivel jobbak is vagytok !!
thorb2010. január 31. 09:34
Csajok, szuper volt. Veszeli, kapusok szenzációsak voltatok. Nagy öröm még Smidéliusz feljavuló játéka a 2. félidőben. Gratuláció mindenkinek. Tudtok küzdeni, ha akartok.
macus2010. január 30. 22:46
Nagyon jó volt ma veszpréminek lenni Siófokon! Nagyszerű győzelem volt!
veszprémi2010. január 30. 22:22
Minden gratulációt megérdemelnek a lányok. Becsülettel küzdöttek és nyertek a sokszor 7+\"2\" fős Siófok ellen! A bírók \"elkötelezettségéhez\" semmi kétség nem férhet. Rendkívül szomorú, hogy már ennyire nyilvánvalóan tehetnek amit akarnak. HAJRÁ LÁNYOK!!!
szurkoló2010. január 30. 21:29
Óriási gratula, a Veszprémi Amazonoknak!!!! Ez maga-volt egy természeti csoda, Siófokon piroshó hullott...... ........... Micsoda vágyak, micsoda álmok, Micsoda idők, micsoda lányok, Szabad az élet, szabad az álom, Ami jólesik, csak azt csinálom. .........Edda
Jules2010. január 30. 21:22
Gratulálok Lányok a SZÉP győzelmetekhez. Én csak egygólos győzelemben voltam bizts, de Ti túltettetek ezen. Nagyon jó érzés még ideheze is drukkolni nektek.HAJRÁ LÁNYOK HAJRÁ VESZPRÉM
sakec2010. január 30. 20:18
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook