Elhitték, hogy tudnak nyerni

Támadásban és védekezésben is kimagasló teljesítményt nyújtottak a veszprémi kézilabdás lányok, így nem maradhatott el a győzelem.

A múlt heti, dunaújvárosi fiaskó után a Hódmezővásárhely gárdája látogatott Veszprémbe, kulcsfontosságú volt a két bajnoki pont begyűjtése. Amellett, hogy egyel előrébb léphettek a lányok a tabellán, elszakadhattak a közvetlen alsóháztól, és a hűséges közönségnek is tartoztak már egy jó produkcióval. Nagy volt a készülődés egész héten, Gyurka János intelmei mellett a lányok egymást is tüzelték. A védelem tengelyéből Koszorús Katalin hiányzott, a többiek – a hetek óta tartó betegségek és sérülések után – mindannyian harcra készen várták az összecsapást.

Betonbiztos kezdéssel nyitottak a veszprémi lányok, jó védekezés mellett Veszeli Judit először átlövésből, majd hétméteresből volt eredményes. A remek napot kifogó hazai kapus, Lengyel Edit büntetőt hárított, majd Horváth Viktória góljával már 3:0 volt a veszprémi előny.

A jó kezdés megadta az egész mérkőzés alaphangulatát, a hazai gólgyártás – a kilátogató közönség nagy örömére – egyre fokozódott. Veszeli és Horváth mellett Ábrahám Szilvia és Weigel Zita is termelte a gólokat, miközben a hátsó alakzat is remekelt, nagyon együtt volt a csapat. Veszeli negyedik góljával már hattal vezettek a veszprémi lányok (11:5), a vendégek pedig futhattak az eredmény után.

A félidő utolsó harmadában sem változott a játék képe, stabil volt a veszprémi védelem, Lengyel Edit remek védéseket mutatott be, újabb hétméterest is hárított, támadásban pedig a látványos indításgólok mellett az átlövő- és a beálló pozíciók is hozták a találatokat. Gertsmár Renáta révén szép egyéni akciógólt is láthattunk, az utolsó percekben pedig hazai részről Ábrahám termelte a gólokat, és Horváth is feltűnt egy találat erejéig a beálló helyén, így hétgólos veszprémi előnnyel vonultak az öltözőbe a csapatok. (20:13)

A második játékrész elején igyekeztek felzárkózni a vendégek, de Gertsmár, Ábrahám és Weigel góljai megakadályozták ezt. (24:16) Jött azonban egy hazai hullámvölgy, eladott labdák és pontatlan lövések jellemezték a veszprémi lányok játékát, a jó erőből álló hódmezővásárhelyi csapat pedig azonnal kihasználta a megingást, és zsinórban négy gólt szerezve már-már izgalmassá tette a mérkőzést. (24:20)

Szerencsére eddig tartott a vendég fellángolás, az egész mérkőzésen kiváló teljesítményt nyújtó, 13 találatot jegyző Veszeli Judit alig két perc alatt háromszor is betalált, majd a csereként beállt Smidéliusz Júlia is beköszönt, és egy újabb Veszeli-találat után hat gól volt a hazai előny. (29:23)

Megnyugodhatott tehát a veszprémi publikum, és hátradőlve élvezhette a mérkőzés hátralevő részét. Veszeli, Smidéliusz és Horváth góljaival már nyolc góllal is vezetett a Veszprém (35:28), de a végjátékban a vendégeknek sikerült egy kicsit kozmetikázniuk az eredményen, ami lényegen nem változatott: egy hittel és akarással felvértezett csapat diadalmaskodott, közönségszórakoztató játékkal. (37:33)

A decemberben kezdődő női kézilabda világbajnokság miatt már csak januárban rendeznek bajnoki fordulót, de nem maradnak mérkőzés nélkül a veszprémi szurkolók, november 20-án a világbajnokságra készülő Chile, majd 30-án Argentína válogatottja látogat a Veszprém Arénába. Mindkét találkozó 18:30-kor kezdődik. A bajnokság hátralevő mérkőzéseire kedvezményesen vásárolhatnak bérletet a szurkolók, amiről hamarosan beszámolunk. 

Mérkőzéstükör

- A Veszprém sokkal motiváltabb volt nálunk, pedig mi is az életünkért küzdünk. Komoly mentális problémáink vannak, amivel nem tudunk megbirkózni, nem a valós tudásukat teljesítik a játékosok. Az első tíz percben eldőlt a találkozó sorsa, hit nélkül játszottunk, és ennek a levét ittuk az egész mérkőzésen – értékelt Dankó Ervin, a Hódmezővásárhely edzője.

 

- Nem várt, de megérdemelt vereségeket szenvedtünk idegenben, mert nem azt a játékot játszottuk, amit valójában tudunk. Ma este végre azt a teljesítményt nyújtották a játékosok, amire képesek. Örömteli, hogy a kezdettől fogva védekezésben és támadásban azt játszottuk, amit megbeszéltünk. Becsúsztak most is hibák, de ezeket egymást buzdítva ki tudtuk javítani, így kell hozzáállni minden mérkőzéshez. Ötven percig jól játszottunk, de nem tudtuk kiélvezni a végjátékot, megkoronázni a teljesítményünket az utolsó tíz percben. Egy-két játékosom emberfelettit nyújtott, Veszeli és Ábrahám igazolta, hogy jól választottunk, amikor leigazoltuk őket, és a többi játékosom is fel tudott nőni a feladathoz. Mindig volt, aki tudott lendíteni a csapaton, gondolok itt Smidéliusz becserélésére vagy Horváth játékára, és a védelemben Szabadfi is jól helyettesítette Koszorúst. Elhitték a játékosok, hogy tudják azt játszani, amit az edzéseken is gyakorolunk, és egymást segítették az egész mérkőzésen – mondta Gyurka János, a VBKC mestere.

- Száz fokon égtem az egész csapattal együtt a mérkőzésen, lett volna még egy pár labda, amit megfoghattam volna, de összességében elégedett vagyok. Nagyon jó volt a védekezésünk, támadásban is nagyon hajtottunk, aminek meg is lett az eredménye. A második félidő közepén kicsit elfáradtunk, de újra erőt vettünk magunkon, és visszahoztuk a meccset. Meg akartuk mutatni a szurkolóknak, hogy nem azok vagyunk, akik Dunaújvárosban játszottak, hanem annál sokkal jobbak is tudunk lenni – értékelt boldogan a veszprémi csapat hálóőre, Lengyel Edit.
 

Veszprém Barabás KC - ASA-Consulis HNKC SE 37:33 (20:13)

Veszprém, 400 néző. Vezette: Hargitai G., Markó G.

Veszprém: Lengyel – Földes K., Weigel 3, Gertsmár 4, Ábrahám 7, Veszeli 13 (4), Horváth V. 6. Cs: Hoffmann (kapus), Szabadfi, Pollakova, Bognár, Smidéliusz 4
Edző: Gyurka János

Hódmezővásárhely: Abramovich – Tamás 3, Sopronyi 9 (3), Ghionea 3, Fülöp 5, Wolf 5, Kudor 6 (1). Cs: Király (kapus), Gaál 1, Antal 1
Edző: Dankó Ervin

Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 6/4

 

Hozzászólások

Most olvastam a Vásárhelyi honlapot (hajrá liss) és a belső játékosokat nagyon elmarasztalja egy szurkoló. Neheztel azért is, hogy egy most felkerülő - ő úgy írja, hogy gyengébb csapat - lekontrázta őket. Tény, hogy nem régen jobb csapat volt a HNKC, de 8 kulcsjátékos távozott tőlük. Ezt egy csapat sem tudja veszteség nélkül átvészelni. Nem beszélve arról, hogy állandóan az edzőiket szidták.Ez lett az eredménye. Ebből lehet tanulni. Tehát mi akkor is buzditsuk a csapatunkat, ha egy-egy alkalommal nem megy neki. Előfordulhat és mint tudjuk az eredményeinkből ez sajnos elő is fordult. A jó példát vegyük át, mert csak az visz előre.
sakec2009. november 17. 23:07
Bocsi de elnéztem a sorokat. Visszavonok mindent és bocsi. Kint voltam a meccsen és nagyon fel vagyok dobva. Nagyon emlkezetes lesz ez a mérkőzés számomra.Nagyon szeretném ha teljesülne amit leírtam. A Szerző válasza: Ebből látszik, hogy más is úgy látta a meccset, ahogy te! Lelkesedésből hibáztál, talán ezért Béé sem haragszik. Továbbra is várjuk a hozzászólásaidat, azt pedig külön köszönjük, hogy alátámasztod a cikkünket, miszerint érdemes kilátogatni a női kézilabdameccsekre is! Respect!
sakec2009. november 17. 18:34
Én sohsem ékeskedtem más tollával, ezért elvárom, hogy az enyémmel se ékeskedjen senki !!! sakec
sakec2009. november 17. 18:24
Gyereke legyetek szívesek és ne írjátok át a megjegyzésemet más nevére.PL: BÉÉ-re. Ez nem fer. köszi sakec
sakec2009. november 17. 18:22
Ha tartósan ilyen formát tudnak mutatni a lányok, akkor több lesz a néző is. Előbb kell jó játékot mutatni, utána jönnek a nézők, sosincs ez fordítva. Ez viszont már olyan játék volt, amiért érdemes kimenni meccsre! Csak így tovább lányok!
Béé2009. november 17. 17:12
Most mutatták meg igazi arcukat és tudásukat a lányok. Kívánom, hogy jövőre mégtöbb ilyen mérkőzéskete lássunk. Így idegenben is meglepetést tudunk okozni. Kérek mindenkit, többen látogassunk ki a lányok mérkőzéseire, hogy nagyobb önbizalmuk legyen. Jó lenne a lányoknál is kialakítani azt a nézőtéri hangulatot ami a fiuknál már megszokott. Segítsünk a lányoknak, mert nekünk is játszanak. Ennyit csak megtehetünk értük nem igaz??? Csaqk így tovább a jövöben. Hajrá lányok !!!
sakec2009. november 17. 09:54
Hajrá lányok! Ügyesek voltatok, csak így tovább!! Sokkal több magabiztosságot, és lelkierőt a tudás és az akarat mellé!
szurkoló2009. november 16. 19:43
Osztozom az elöttem szólók véleményével, reméljük azt is, hogy ezt a teljesítményt át tudják menteni a következő mérkőzésekre is .
drukker2009. november 16. 14:04
Szép volt lányok! Mindenki odatette magát és élvezetes volt a meccs!
Titán2009. november 16. 12:01
Gratula lányok, nagyon jó volt látni ezt a produkciót.
mokka2009. november 16. 11:17
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook